Bethlen Évkönyv, 1991-1992 (Ligonier)
United Church of Christ
UNITED CHURCH OF CHRIST Amerikai Egyházkerületeiben NAPA VÖLGYE, CA Lelkipásztor: Kecskeméthy László Munkakeret: lelkészi szolgálat, egyéni gondozás és csoportos Biblia tanulmányok, áhitat kereteiben. Ez az év is a csodáknak az esztendeje: 7 frissen jött magyar testvérünk kapott szállást, ellátást és lelki táplálékot. Egy csüggedt házaspárt szellemileg és lelkileg sikerült ,,elkészíteni” az amerikai életre — két más felekezetnél kapott keserves sebek után. — Egy hét elteltével kaptak megfelelő munkát. A „Te is győzhetsz” című prédikáció erőforrásnak bizonyult. Magnetofon szalagon is kapható. Dr. Tóth Kálmánná két hónapig volt a vendégünk. Neki is teljesült régi álma; egy kirándulás alkalmával megláthatta a Grand Canyont. Egy fiatalember délkaliforniából, az Evolite lámpa-kezelésre jött egy hónapra. Egy nem magyar nőtestvérünknek is meggyógyult évtizedes sebe a lábszárán a lámpakezelés által. Ugyanakkor egy német származású tengerész kapitányt is erősítettünk lelkileg halálos ágyán, az eleddig ismeretlen Ige által. Temetésén németül is olvastuk a Bibliát. A szertartási beszéd nagy feltűnést keltett a jobbára német származású barátai körében. — A magnetofonra vett beszédet Németországba is elküldték és onnan is kaptunk szép köszönő levelet. A szertartás fontossága abban is megnyilvánult, hogy a feleség részéről zsidók előtt lehetett bizonyságot tenni az általuk is nagyon szeretett 23. zsoltár alapján. Ez ritka és hatásos bizonyságtevés volt keresztyéni hitünk és vallásunk mellett. Egy kis helyi csoporttal június 30-án angol nyelvű hálaadó istentiszteletet tartottunk az utolsó orosz katona magyar földről való távozása alkalmával. Ez is hatásos bizonyságtevés volt nem magyar testvéreink előtt is a magyar református lelkészek szolgálatáról. Az „agape” szolgálatunk is nagyon hatásos. Vendégeink ugyanis résztvesznek ebéden és vacsorán, s az asztali áldás nem egyszerű „áldás”, hanem bizonyságtevés imában az Isten tapintható jóságáról: a testi eledelt csakis ö adhatja és a mindennapi kenyér az ó gondviselő jóságának jele. Agape így nem egyszerű 139