Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)

Kálvin Egyházkerület

A KÁLVIN EGYHÁZKERÜLET PÜSPÖKÉNEK KÖSZÖNTÉSE

„Örüljetek az Úrban, mindenkor; ismét mondom, örüljetek! Továbbá, Atyámfiái, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok. ” (Fii. 4:4,8-)

A minap reggelizés közben próbáltam átfutni a reggeli újságot, de mire a negyedik oldalhoz értem, és a 28. utcai clevelandi lövöldözés, a washingtoni polgármester kábítószer ügye, egy idősebb hölgy meggyilkolása és két gyermek tragikus tűzhalála hírei után az étel csak bizony fennakadt a torkomon. Kérdések özöne rohanta meg az agyamat. Hát ez a mi életünk? Csak tragédia, korrupció, bűntények és szenny, szenny mindenhol? Ezért érdemes élni? Aztán hirtelen elszégyelltem magam, ugyanis a Filippibeliekhez írt levél 4. részének a fenti két igéje és egy quéker történet jutott eszembe. Megosztom véletek ezt a történetet, mert a szürke hétköznapok tragédia- és fájdalomteli taposómalmában bizony mindnyájunknak szüksége van valami felemelőre. Hiszen az Ige is azt mondja nékünk, hogy „Örüljetek az Úrban, mindenkor, ismét mondom, örüljetek!”.

Egy kvéker család hűséges házibarátja, azaz szeretett kutyája, az egész család bánatára elköltözött az örök élők útján a másvilágra. E tragikus esemény különösképpen a fiatalabb leányt rendítette meg a családban. Becsülettel megadták a végtisztességet a hűséges szolgának és a család ünnepélyesen eltemette a ház északi ablaka előtt. Ahogy teltek a napok, a megtört szívű leányka nap-nap után ment az ablakhoz és nézve a sírt, keservesen hullatta könnyeit hűséges játszótársáért. Az egész család próbálta vigasztalni, de sajnos hasztalan igyekeztek. Nyolc nap eltelte után a szülők elhatározták, hogy bizony itt egy császárvágás szükséges. Az édesanya el is ment és vett egy másik kutyát. Ahogy az autó az új kiskutyával begördült a ház déli ablakához, s a kisleányka, hallva a kutyaugatást, odarohant az ablakhoz, reménykedve és alig hallhatóan motyogta könnybelábadt szemmel „köszönöm édesapám”, az apja keblére ölelte és ezt mondta neki: „Gyermekem, ezen az ablakon nézz ki! Itt sokkal szebb a kilátás.”

Be kell, hogy valljam, hogy én is az újságot olvasva és bizony mindnyájan, az élet tragédiáit látva, a rossz ablakot választjuk

95