Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)
Dr. Laslo M. Medyesy: Magyar református ökumené Szöulban, Dél-Koreában
MAGYAR REFORMÁTUS ÖKUMENÉ SZÖULBAN, DÉL-KOREÁBAN Az elmúlt nyáron, augusztus 15- és 27-e között, tartotta a Református Világszövetség (RVSZ) hétévenkénti világgyűlését, a huszonkettediket Szöulban, Dél-Korea fővárosában. Egy ilyen gyűlés úgy a múltban, mint a jelenben is az egyetlen lehetőséget nyújtotta a világban szétszórt magyar református egyházaknak arra, hogy egy helyre gyülekezve beszélgessenek közös problémáikról és sajátos kérdéseikről. A nagy ökumenikus világtalálkozók égisze alatt lehetőség adódott nem-hivatalos, de mégis életbevágóan fontos magyar ökumenikus munkára. Természetesen a magyar református „ügy” csigalassúsággal haladt előre, mert a korunking tartó politikai béklyók, a magyarellenes országokból érkező kisebbségi delegátusok félelme megakadályozta a konkrét és gyors haladást. Új dolog volt az, hogy ez a RVSZ világgyűlés a második világháború óta először találkozott radikálisan változó világpolitikai légkörben. A „glasznoszty” és a „peresztrojka” szelleme érezhető volt, sőt a magyar református ökumené szemszögégéből olyan eredményeket hozott, amelyekre korábban gondolni sem lehetett volna. Mielőtt bővebben méltatnánk, vagy értékelnénk a gyűlés munkáját, egy pár sorban illik bemutatnom az oda vezető útunkat. 1988 őszén, a RVSZ amerikai részlege, a CANAAC (Caribbean and North American Area Council), amelyben hatéves terminusra közegyházunkat, a Krisztus Egyesült Egyházát (UCC) képviselem, Torontóban tartotta szokásos évi gyűlését. Itt előkészítő beszélgetést szerveztünk a szöuli nagygyűlésről, ahol akkori pénztárosunk, Charles Lockyear, felkért arra, hogy legyek tagja a UCC Koreába menő delegációjának. Ennek alapján Avery Post, a UCC elnöke kinevezett 1989 tavaszán e felelős és megtisztelő feladatra. Azzal a meggyőződéssel fogadtam el, hogy ez nem személynek szól, hanem az egész Kálvin Szinódusunk felé való tiszteletadás volt, megérdemelt megbecsülés, elismerés közegyházunk részéről. Pár hónappal később dr. Havadtőy Sándor fairfieldi lelkész is hivatalosan csatlakozott küldöttségünkhöz. Egy világgyűlésen a hasznos, pozitív részvétel alapos előkészítő munkát igényel. Át kellett nézni az előző gyűlések határozatait, megérteni az ott lévő teológiai, filozófiai felfogásokat. Fel kellett készülni a résztvevő csoportok, delegátusok előre tudható témáira, problémáiró, stb. De a legfontosabb a számunkra égető kérdések jó előkészítése volt. így elindulásunk előtt egy gondosan megszerkesztett ismertetőt (fact-sheet) készítettünk az erdélyi helyzetről, amit Szöulban minden delegátusnak kiosztottunk, mielőtt a kérdés megbeszélésre, vagy szavazásra került volna. Mivel Korea 13 órányi idő eltolódásban van az USA keleti partjaitól, ezért a világgyűlés megkezdése előtt indultunk el, hogy frissen, 84