Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)
In memoriam
NT. KOVÁCS GÉZÁNÉ sz. Imreh Kornélia Hosszú betegség után 1989 novemberében távozott el közülünk Nellike. A világ nem tudta, de a gyászoló gyülekezet annál inkább, hogy nagy asszonyt temettünk. Egy régi életforma hűséges és igaz képviselőjét. Ebben a mai világban is töretlenül valósította meg a régi és örök értékeket; nem emigrációs talmi romantikát, hanem a magyar és keresztyén életnek Erdélyben is évszázadokon át megtartó erejét. Családján és gyülekezetén át mindig sugározta a benne megvalósult értékeket. Székelyudvarhelyen született, kórházi igazgató főorvos édesapja mellett a betegek segítése töltötte be fiatal leány kor át. Innen ment férjhez, hogy papné legyen, a szórványokban élők segítője és ápolója. Előbb Besszarábiában, majd odahaza Erdélyben. 1944 őszén Kolozsváron és Pesten át menekülni kellett a nyugati határszélekre; egyedül a gyermekekkel, mert férjét másfelé szólította a zavaros kor. Majd Dániába követte az urát. Hét év telt el itt az idegen világban, amiből majdnem három évig ő volt a családfenntartó. 1952-ben Franciaországba kerültek, ott is idegeneknek és távoli helyen, végül 1958-ban Kanadában kötöttek ki. Itt kellett újra családi otthont építenie, innen bocsátotta útjára három gyermekét. Koporsóját a gyászoló gyülekezetben hét unoka állta körül. A legnehezebb körülmények között is hűséges hitvestárs volt, s szeretete és önfeláldozása tette lehetővé családja életét. Hite és a belőle fakadt értékek szilárd támaszpontul szolgáltak sok embernek. Családján túl tyülekezete volt az igazi otthona. Mindig gazdagabb volt körülötte a vilát. Pedig sok tövis beletört az életébe: hazájának Erdélynek az elvesztése, azután a menekülések tövisei. Sok idegen helyen, új világban kellett szúrós ágak közt védő otthont építenie. Körünkre — látásom szerint — az a legjellemzőbb, hogy a történelem fölibe nőtt az embernek. Milliókat elsodort, félbe törte, értelmetlenné tette sok ember életét. Nellikét is elsodorta volna, ha erősen nem kapaszkodik az Istenbe; hite azonban győzött a történelem viharai fölött. — Betegségek tövise is belevágott a testébe, végül a leggyilkosabb kór, amit ráknak nevez a tudomány, ó azonban megértette, hogy Isten szabad ura az életünknek: alázatosan hajolt meg előtte, és hűségesen vállalta a sorsát. Hősiesen végigvitt élete folytatódjék szeretteiben töretlenül tovább, míg majd találkoznak a feltámadás napján. 321
