Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)

Észak-Amerikai Magyar Presbiteriánus Gyülekezetek

NILES, OH Lelkipásztor: Orosz Árpád Csaba Gondnok: Andrew Konsol, Jr.; pénztáros: Andrew Konsol, Jr.; orgonista: Patterson Róbertné; a Nőegylet elnökei: Wolf Ronaldné és Téglás Jánosné; az Eastminster Ifjúsági Csoport elnöke: Andrew Konsol III. Ifjaink igen aktiv esztendőre tekintenek vissza. Akárcsak az elmúlt esztendőkben, vasárnapi iskolánk hűségesen végezte 1989-ben is gyermekeinknek Krisztus tanítása szerinti nevelését. Emellett, hogy a vasárnapi iskola kiadásait is fedezzék, január­ban M&M cukorkát, húsvét előtt pedig Gorant Candy-t árultak. Ifjúsági csoportunk, az Eastminster Youth Group január 29-én síelni volt, aztán az év folyamán több alkalommal süte­mény árusítást tartottak. Március 24-én, nagypénteken részt­­vettek az istentiszteleti szertartásban. Az esztendő egyébként a szokásos eseményekkel kezdődött. Január 17-én szószékcserét tartottunk a Niles-i Első Presbite­­riánus egyházközséggel. Az ő lelkészük, Gerald Fennel a mi templomunkban prédikált, Orosz Csaba lelkész meg az Első Presbiteriánus Egyház templomában szolgát. Január 22-én, az Egyházközségi Közgyűlésen tisztújítást tartottunk. Az új pres­bitereket január 29-én iktattuk be. Február 12-én, Bőjtfő alkalmából kiszolgáltattuk az Úri Bloomer Alyse és Orosz Ádám konfirmálók a családjukkal. 207

Next

/
Thumbnails
Contents