Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)

Amerikai Magyar Református Egyház

folyamán istentiszteleteinken növekedett a részvétel és nyár ele­jén megtartott piknikünkre is szép számmal jöttek össze, köztük Oshawa-i testvéreink. Nyáron sor került ismét gyermek-nyaraló iskola táborunk megtartására, a környékbeli magyar református gyülekezetekkel való együttműködésben. Ez alkalommal 82 gyer­mek vett részt a táboron. Vendéglelkipásztor látogatott gyülekezetünkbe az óhazából, fel is kértük Mekis Adám acsai evangélikus lelkészt, hogy szol­gáljon igehirdetéssel istentiszteletünkön. Örültünk szolgálatá­nak és szeretetteljes üdvözletünket küldtük vele otthon élő test­véreinknek. A továbbiakban vendég igehirdetőnk volt Dobos Ágoston ötödéves teológiai hallgató is, aki az északamerikai magyar cserkésztisztképző táboron vett részt. A fiatal tisztele­­tes jelen volt köztünk egy gyülekezet-közi serdülő ifjúsági össze­jövetelen is. Az év legkimagaslóbb eseménye dr. Kocsis Elemér püspök és felesége, valamint Komlós Attila látogatása volt egyházi életünkben. Ez az alkalom egybe esett a Kanadai Magyar Pres­biteri Szövetség országos konferenciájával. Öröm volt számunk­ra látni szeptember 23-án, a Magyarországi Református Egyház hivatalos képviselőjét, a Reformátusok Lapja főszerkesztőjét, valamint a gyűlés tagjait templomunkban. Ezt az eseményt koronázta a közös istentisztelet, melyre vasárnap gyülekezetünk és az Első Magyar Református Egyház templomában jött össze. Az egybesereglett szent tömegben jó volt örvendezni anyaegy­házunk reménységet keltő üzenetének, melyet a főtiszteletű püs­pök úr hirdetett. Az 1989-es évben templomunk épülete közül nagyobb jelen­tőségű karbantartó munka nem történt. Az alagsorban lévő konyha szellőztetésére ventilátort épített be Simon Béla test­vérünk. Asszonytestvéreink és Férfikörünk változatlan lelkese­déssel és szolgálatkészséggel tartották meg rendezvényeinket. Ezek közül legkimagaslóbb őszi évforduló vacsoránk volt. Ez alkalommal estünk díszszónoka Seress Ödön lelkipásztor volt. Isten sokféle áldása közben szomorúság is érte a gyüleke­zetünket, mert novemberben Papp Andrást, egyházközségünk­nek egyik alapító tagját és presbiterét szólította el közülünk az Úr. 198

Next

/
Thumbnails
Contents