Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)
Amerikai Magyar Református Egyház
Az élő hit gyümölcse a gyülekezet szeretetszolgálata: a rászorultak alkalmi segélyezése, az anyagi nehézségekkel küzdő testvéregyházak támogatása, az Erdélyből áttelepülő véreink segitsége, a menekültek fogadása és alkalmi segélyezése. Nevezetes események: a húsvéti ünnepkörben dr. Harsányi András püspök látogatása, igehirdetése; Rácz Sándor és dr. Zsíros Géza magyar közéleti személyiségekkel való találkozás; dr. Kisérdi Dezső Csepel-Királyerdő-Martinász utcai lelkipásztor látogatása, igehirdetése; a két testvérsegítő egyesület a Magyar Református Egyesület és a William Penn vezetőivel való találkozás, mely alkalommal igét hirdetett dr. Bertalan Imre elnök. Halottaink: Fekete Albert alapító gondnok, Oláh Gábor, Joó Sándor, Jakab Károlyné, Engler László. Emlékük legyen áldott. „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három, ezek között pedig legnagyobb a szeretet." Lelkipásztor: SAN FRANCISCO és KÖRNYÉKE, CA Katona Jenő Egyházunk 38 évvel ezelőtt indult el San Franciscóban és azért viseli a fenti nevet. 1989. augusztus 1-vel beköltöztünk első igazi templomunkba, amit november 5-én szenteltünk fel dr. Harsányi András püspök és Demeter Andor esperes szolgálataival. Régi álmunk ezzel teljesült és most már minden lehetősége megvan annak, hogy a tagság növekedjék. Az utóbbi 5 évben bérelt épületben tartottuk istentiszteletünket; sok esetben nem tudtuk megtartani szokásos ünnepeinket. Hála Istennek van szép templomunk és most mi is meg akarjuk kezdeni az angol nyelvű istentiszteletet is. Ha nem is minden vasárnap, de szükség van rá, mivel van elég vegyes házaspár, ahol az egyik fél nem beszél magyarul. Minden vasárnap 11 órakor tartunk istentiszteletet és utána mindig ebédet szolgál fel nőegyletünk. Ezek az ebédek elősegítik a tagok és barátaink kapcsolatának elmélyülését. A Nőegylet komoly pénzadományt tud évente az Egyháznak ajándékozni. Az utóbbi években kb. 10—11.000 dollárt adtak át az év végén az Egyház pénztárába. Évente három pikniket szoktunk tartani, amikor 250—300 magyar összejön, felekezetre való tekintet nélkül. Ezek a piknikek beillenes magyar találkozónak is, mivel az Egyház tagjai és barátai kb. 22 városból tevődnek össze. Az elmúlt évtizedek196