Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)
Amerikai Magyar Református Egyház
Az Ontario, kaliforniai Református Egyház lakótelepének egy része. Kürti püspök és a környékbeli lelkészek szolgáltak. Itt Kürti püspök meghívta Miskolcra, az egyházkerületi közgyűlésre, amelyen fel is szólalt, július 20-án. Volt iskoláit: Debrecenben a volt Tisza István Tudomány Egyetemet (ma Kossuth Egyetem) majd a kollégiumot és a Sárospataki Kollégiumot felkereste a gyülekezete adományával és ugyancsak gyülekezete ajándékából az erdélyi menekültek részesültek Budapesten, a Reformátusok Lapja útján. Barátait, lelkésztársait saját pénzéből támogatta. Mennyire szívesen segített volna azoknak a kiváló lelkipásztoroknak is, akik mellett mint segédlelkész szolgált: a Debreceni Nagytemplomban dr. Farkas Pál püspöki segédlelkész mellett, majd Budapesten, Pasaréten dr. Job Sándor mellett. Ezekbe a gyülekezetekbe is elment, de a két nagynevű lelkész már az örökhazából figyeli volt fiatal munkatársuk missziói munkáját. Első szolgálatának gyülekezetét talán soha nem keresheti fel, mert annak idején az Országos Református Szövetség egy-egy egyházmegyét bízott rá és száznál több gyülekezetben hirdette Isten Igéjét a szeretetintézmények, árvaházak támogatása érdekében. Az így és itt szerzett tapasztalata adott az emigrációs munkájához olyan lendületet, hogy soha nem végzett félmunkát. Kérdezhetnénk: miért történik Kaliforniában említés a fentiekről?! Bizonyos, hogy azért, mert enélkül sem az ontariói, sem pedig más kaliforniai egyházszervezés nem fejeződött volna be. így látják és érzik ezt az óhazában is, ahonnan egy szolgatársa 191