Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)
A Los Angeles-i Első Magyar Evangélikus és Református Egyház
elé bűneinktől megtörtén, alázatos lélekkel járuljunk, és kérjük az Ő kegyelmét. Az Úr országát e földön csak a reformátor őseink hitével, hűségével és elszántságával lehet építeni. Ez a legnagyobb tanulság, amely által — azt el nem feledve!!) — a lelki épülés, majd a gyülekezet gyarapodása lehetséges. így győzhető le minden kedvezőtlennek tűnő körülmény és akadály. Gyülekezetünk tagjai szórványban élnek Los Angeles County hatalmas területén. A mérföldben mérhető távolságok közé a Jézusban való hit építhet lelki hidat. A szokásos évenként megrendezendő alkalmakat és ünnepeket ez évben is megtartottuk. Ezek közül kiemelkedik a karácsonyi, anyák napi és március 15-i program, amelyeken a másod- és harmadgenerációs gyermekeink szerepelnek — valamint a hagyományos bazár. Elhunyt Bodnár Imre, aki főgondnokként 12 éven át segítette a gyülekezeti munkát 1958—1970-ig. Szorgalmas, becsületes, a gyülekezet iránt elkötelezett presbiter, gondnok volt. Konfirmációra két fiatal készül. Az év folyamán egy kisgyermek keresztelőjére került sor. Sajnos, a négy éve tartó templom-hiány miatt saját kultúrális rendezvényünk kevés van. Ám, ha megoldódik ez a kérdés, folytatódhat a magyarság és a magyar kultúra megőrzésére figyelő aktív tevékenység. Az érdeklődés meg van. A város és a Gyülekezeti (részlet) kép — 1990. 149