Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)
Kálvin Egyházkerület
a magyar tanyának és a philadelphiai magyar cserkészeknek inspiráló előadásokkal szolgált. Több külföldi vendéget fogadott, ezek között Paskai bíborost is. Távolkeleti tartózkodása idején a szomszédos Morva szeminárium professzorai helyettesítették, akikkel gyülekezetünk számos tagja is meleg testvéri kapcsolatot tart. Jó viszonyban vagyunk a szomszédos egyházak, egyletek vezetőivel és a helyi politikusokkal. Mind eddig, keresztyén optimizmussal tekintünk jövőbeli szolgálataink elé, s hiszszük az Úr még sokáig felhasznál bennünket országa építésére. Soli Deo Gloria! BRIDGEPORT, CT Helyettes lelkészek: Nt. Lukácsi László Főgondnok: Joseph Poruba; gondnok helyettesek: Reszoly Lajos és Vincent Banacowski. Az év kezdetén dr. Bütösi János lelkipásztor bejelentette nyugdíjba vonulási szándékát, mely július 1-én meg is történt. Elmenetele előtt a gyülekezet bizottságai és presbitériuma méltó módon köszönte meg itteni 13 éves szolgálatát. Lelkes odaadás és szeretet vezérelte a helyettes lelkészeket abban a munkában, hogy a gyülekezet mozgalmas életében semmiféle hanyatlás ne történjék, sőt annak gyarapodásáról számolhassunk be. Az év egyik jeles eseménye volt november 26-án, az a hálaadónap, melyen a gyülekezet alakulásának 85. évfordulójáról emlékeztünk meg. A három-négy nemzedék örökségét, a magyar református szellemet eddig hűségesen ápolta, őrizte a gyülekezet közössége a keresztyén hit és szeretet szabályai szerint. Befogadó volt történelme során, még ma is érkeznek magyar bevándorlók, akiknek lelki otthona volt mindezidáig a bridgeporti gyülekezet. Ez nem azt jelenti, hogy az angolul értő gyülekezetrész hiányt szenvedne bármiben is, sőt érdekei mindenben előtérbe kerültek! Isten iránti hálaadással számolhatunk be arról, hogy az egyházi bizottságok és szervezetek hűségesen végezték szolgálatukat: a presbitérium, a nőegylet, férfikor, Lórántffy Zsuzsanna asszonykor, a Vasárnapi Iskola és ifjúsági kör, a nyugdíjasok klubja, a kézimunka kör, s a magyar örökséget és kultúrát ébren tartó szervezet. 65 alkalommal volt istentisztelet angolul és és Nt. Lukácsi Kádár Éva 104