Bethlen Évkönyv, 1990-1991 (Ligonier)

Kálvin Egyházkerület

kérdezni, hogy amikor a fűtetlen templom lehetetlenné tette azt, hogy ott gyűljünk össze, vajon gondoskodtál-e arról, hogy legyen bibliaóra?” Itt is csupán arról van szó, hogy ki, milyen szemszögből nézi a dolgokat. Hogy ki, melyik ablakot választja. Hogy megreked-e valaki a sárnál, avagy az Ige gyönyörűségénél.

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy 1989 áprilisában, a Református Világszövetség küldöttségével Kárpátaljára mehettem. Felemelő és erőt adó az a hűség és hitélet, amelyet a mi magyar népünk tanúsít ezen az idegen földön. Ez volt az első nemzetközi küldöttség, mely a háború kezdete óta meglátogatta a kárpátaljai egyházakat. A beregszászi vasárnap reggeli istentiszteleten nemcsak Kárpátalja minden református papja jelent meg, de ott voltak gyülekezeteik is, és nemcsak a templom volt zsúfolásig telve, de a templom körüli teret is tízezret meghaladó tömeg töltötte meg. Az istentisztelet későn kezdődött, mert az állam közreműködésével, pont áramszünet volt tíz órakor. Mindennek ellenére senki sem mozdult, senki sem türelmetlenkedett. Még akkor is hűségesen ott álltak, amikor nemcsak a kárpátaljai református püspök, Ft. dr. Forgon Pál, de a Világszövetség mind a hét tagja bizonyságot tett, és bizony legtöbb tolmáccsal. A vasárnap délutáni palágykomoróci istentiszteleten, ahol én prédikáltam, szintén több mint három ezren voltak. Tudnunk kell azt is, hogy 1948 és 1954 között, Kárpátalja minden magyar papját a szibériai ólombányákba hurcolták kényszermunkára. Amikor megkérdeztem Forgon püspök urat, hogy hogy tudta átélni ezt a nyomorúságot, ő így válaszolt: „Zolikám, drága öcsémuram, ott is vélem volt az Isten, és kegyelmesen visszahozott.” A püspöki titkár, kinek fekete haját már bizony szintén deressé tette az idő, ugyanerre a kérdésre így válaszolt: „Zolikám, szeretett testvérem, a Mindenható Isten annyira kegyelmes volt hozzám, hogy alkalmat biztosított nékem arra, hogy megtanulhassak tökéletesen oroszul, és így hazatérve jobban tudjam szolgálni az én népemet.” Látjátok kedves testvéreim, minden attól függ, hogy ki, milyen szemszögből nézi a dolgokat, hogy ki, melyik ablakot választja. Hiszen a mi nagy költőnk Madách Imre, Az Ember Tragédiájában ugyanezt tárja elénk, amikor ezt mondja: „ Tragédia? Legott nézd komédiának, s mulattatni fog!"

Szeretett, drága magyar testvéreim! Nemcsak a bölcsek közöttünk, nemcsak nemzetünk nagyjai, de az Ige maga is erre irányítja a mi figyelmünket, hogy a déli ablakon nézzünk ki, hogy ne a tragikusát és a csúnyát, hanem a szép kilátást és a

99