Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Dr. Vatai László: Az evangéliumi szabadság

nézve. Nagy reményeket fűz a Genfben székelő Világtanácshoz: nem maradunk egyedül a szörnyű kavargásban, itthon vivott harcunkban számíthatunk rá, ha igazodunk elvi állásfoglalásához és követjük a módszerét. Helyzetüknél fogva szorosabb kapcsolatot kell kiépíteni a görög-keleti ortodoxiával, hisz egy szférába kerültünk vele. Az elvben vallásellenes marxista világban együtt kell működnünk a honi evangélikus egyházzal, római katolicizmussal, és meg kell találni az utat az eddig szektáknak tekintett szabad keresztyén gyülekezetekhez is. Ravasz ebben a kérdésben fáradhatatlan volt, pedig Serédi esztergomi hercegprímás többször is mereven visszautasította a náci-ellenes közös frontot. A háború befejezése után újra megpróbálta a különböző keresztyén egyházak akció-egységét létrehozni a fenyegető, sőt lényeg szerint már el is érkezett marxi diktatúrával szemben. Meg nem értés és ügyes kommunista taktika miatt nem valósíthatta meg a tervét.

Pedig nagy szükség lett volna rá. A magyar keresztyénség, protestáns és római ágazatában egyformán összezavarodott, és sok tekintetben lejáratta magát. Ezért hirdeti: „...helyre kell állítani a jelszavakká torzított és lejáratott keresztyén igazságok hitelét is. A keresztyénség szólamból és cégérből váljék újra életté és igazsággá.” Mi, magyar reformátusok se voltunk evangélizált népegyház, szembe is kell néznünk a következményekkel.

Nem politizálásra akarta felhasználni a keresztyénséget, bár kikristályosodott társadalmi nézetei voltak. Távol állt tőle a letűnt kor vagy korok restaurálása, nem sírta vissza ami történetileg örökre lejárt. Az új magyar életforma csak a demokrácia lehet: „...a demokráciát az emberi együttélés olyan magas formájának tartjuk, amely természete szerint leginkább megegyezik az evangélium tanításával” Ravasz jónak látta a háború utáni két és fél év koalíción alapuló demokratikus törekvését, itt kereste ő is a magyar jövő útját.*

Ebben a helyzetben folyt egyházkormányzó munkája. Feladatát nem politikának fogta fel, hanem prófétai tevékenységnek: neki és az egyháznak egyetemben végezni kell Istentől kapott küldetését: „...bármely társadalomban követeljük a szellem

* 1947-ben történt menekülésem után egy év múlva, találkoztam Ravasz Lászlóval Genfben. Beszámoltam neki az emigrációs törekvésekről. Legfontosabbnak az akkor éppen alakulóban lévő Magyar Nemzeti Bizottmányt tartottam, amit Amerika kvázi magyar ellenkormánynak ismert volna el. A háború utáni koalíciós politika nyugatra menekült vezető emberei, Nagy Ferenc és társai vettek benne részt, s egy-ketten mások. Mikor Eckhardt Tibor nevét említettem, félreérthetetlen hangsúllyal mondta: „A magyar nép ezután csak tiszta demokráciában élhet. ” Ezt az epizódot most megírhatom, már nem ártok vele senkinek.

98