Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Dr. Bertalan Imre: Hálaadás és számadás

ohiói bizottságot. Idős testvéreink szolgálata mellett hangsúlyt nyert a református egyházakon belül és azokon túlmenőleg vég­zett minden ifjúsági munkának, főleg a magyar cserkészek ma­gyarságszolgálatának fokozott támogatása. A jövőben is végzi magyar testvéreink segítését Erdélyben, részt vesz a letelepítési szolgálatban Magyarországon és az Egyesült Államokban. A tagság figyelmébe és szerető támogatásába ajánlja a magyar­­országi református egyház és ősi kollégiumai újraindítása terén felmutatott örvendetes kezdeményezését. A Közgyűlés foglalko­zott az amerikai magyarság összefogására hívatott Amerikai Magyar Szövetség megoszlásával. Egyesületünk, mely a Szövet­ség célkitűzéseinek munkálásában kezdettől élen járt, annak a reménységének adott kifejezést, hogy a minden amerikai ma­gyart egybefogó Szövetség egysége mielőbb helyreáll. A Refor­mátus Egyesület jól tudja, hogy legnagyobb erőssége az ameri­kai magyar élethez való kötődöttségünk. Ez főleg egyházainkon, de azokon túlmenően az egyesületeken, társadalmi szervezeteken és a magyar sajtón keresztül történik. Intézményeink egymásra utaltságának felismerése felsorolhatatlan áldások forrása volt a múltban, s lehet a jövőben. A Református Egyesület magáévá teszi ezeknek a kapcsolatoknak a kiszélesítését. A Konvenció határozatainak végrehajtása az igazgatóság hatáskörébe tartozik. A Közgyűlés feladata magaslatára akkor emelkedett, amikor tisztviselőket és igazgatókat választott. Köz­­felkiáltással újraválasztotta Bertalan Imre elnököt, miután alap­szabályából törölte a tisztviselők és igazgatók választását kor­látozó korhatárt. Hasonló módon újraválasztotta pénztárosát, Puskás Bélát. Alelnök-titkár Dózsa György. Maradtak tisztsé­gükben: ft. Ábrahám Dezső és Virgulák Zsuzsánna alelnökök, Csordás Gábor (NY), Hunyady Piroska (NJ), Lipoczky László (NJ), nt. Novák Miklós (PA), Tóth János (Kanada) igazgatók. Tisztségben újak: Csornán Endre alelnök (PA), Csikesz Klára (PA), nt. Medgyesi Lajos (OH), Solymosi Aladár (OH) és Kovács József (IN). Hisszük, hogy az Amerikai Magyar Református Egyesület­nek Istentől rendelt feladata van Amerika és Kanada felé, az ott élő magyarság, de azon túltekintve az egyetemes magyarság felé. Hogy eszközi szerepünket hathatósabban betölthessük, a nevében és célkitűzéseiben egyedülálló testvérsegítő egyesület hívja és várja tagjai közé azt az amerikai és kanadai magyarsá­got, melyet semminémű választófalat nem ismerve több, mint kilenc évtizede szolgál és anyagi erejénél is jelentősebb erkölcsi súlyával, tettekben megmutatkozó szeretetével a jövőben is szol­gálni kíván. Bertalan Imre, az AMRE elnöke 49

Next

/
Thumbnails
Contents