Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Nt. Kovács Zoltán: Egy esztendő a mérlegen

Az új palást átadása. A lelkészi teendőkkel kapcsolatosan még megemlíthető az, hogy amikor az intézet Adminisztrátora képtelen volt kimenni Bethlen Otthon Vasárnapot tartani betegség, vagy egyéb közbe­jött akadály miatt, ilyenkor én helyettesítettem őt, ott és abban a templomban, amely kijelöltetett számomra. Az év folyamán Bethlen Otthon Vasárnapot tartottam Fairport Harborban, Pittsburghban, Duquesnében, stb. Hirdettem még az Igét a Presbiteri Szövetség szeptemberi gyűlésekor két alkalommal, továbbá a Református Egyesület Ny.Pa.-i pikniké alkalmával. Beszámolóm második felében az archívumról, múzeumról és könyvtárról szeretnék egy világos és tiszta képet adni. Boldog vagyok kihangsúlyozni azt, hogy ezen a területen is jelentőség­­teljes munkát végeztünk, habár messzebbre is eljutottunk volna. Az oka egyszerűen az, hogy sürgősségi sorrendben a Múzeum és Archívum nem állt az első helyen, azonban ennek dacára is elkészült sokszoros „revideálás” után a Múzeum és Archívum „By-Laws”-a, amiért köszönet illeti dr. Fábián Évát, úi. a Fel­ügyelő Bizottság Őt bízta meg ennek elkészítésével. Ebbe a munkába természetesen jogi személyeket, ügyvédeket is szüksé­ges volt bevonni, akik tanácsaikért stb. egy 7000 dolláros szám­lát nyújtottak be. Bizony sokba került egy írott törvény, de végre megvan. A második nagyjelentőségű esemény az volt, amikor a Fel­ügyelő Bizottság elhatározta, hogy az építendő új múzeum és archívum számára beindítja a gyűjtést. Az ún. Building Fund gyűjtéséhez szükséges pamfleteket a bizottság kinyomtatta, és ezekből több, mint 7000 darabot ki is küldettek. Az adományok most érkeznek. Jelenleg több mint 9000 dollár folyt be erre a célra. Reméljük, hogy ez a lelkesedés nem fog lankadni. Itt 42

Next

/
Thumbnails
Contents