Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)
Ausztrália
DÉL-AUSZTRÁLIAI MAGYAR REFORMÁTUS ÉS EVANGÉLIKUS EGYHÁZ A Létszámilag egyre fogyatkozó kis gyülekezet az elmúlt évben is Isten gondviselő kegyelméből szem lehetett az emigrációs szórvány magyar protestáns egyházak láncolatában. A lelkipásztori szolgálatot továbbra is nagytiszteletű Kemény Péter Perth-i evangélikus lelkipásztor végezte. Bizony ezer kilométeres repülő útja után érkezik közénk az Ige vigasztaló és bátorító erejével. A Nőegylet végezte továbbra is azt a sáfárkodó munkát, melynek nyomán úgy az Argentin testvér egyháznak, mint az Óhazában az erdélyi menekült testvéreinknek ruha és anyagi segítségünket el tudtuk juttatni. Asszonyaink sikerrel rendeztek két vásárt, melynek eredménye adja meg a nemes és áldozatos munkákhoz az anyagi fedezetet. Szent-Ivány Józsefné, kedves Mária néni által, a 34. éve vezetett hétfői bibliaórák létszáma szépen emelkedett, általánosan 14—18-an vagyunk. Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva vettünk örök búcsút dr. Szent-Ivány József presbiter testvérünktől. Egyházi és tudományos tevékenysége egyaránt elismert volt úgy magyar, mint ausztrál körökben. Létünket egyedül Isten áldó és gondviselő szeretetére bízzuk, és míg Tőle hitből fakadó erőt nyerünk, vállaljuk kötelességünket az ő nagy nevének dicsőítésére. Vajda Géza lelkigondozó A PERTHI MAGYAR EVANGÉLIKUS-REFORMÁTUS EGYHÁZ Lelkész: Kemény Péter, M.A.,B.D. Gondnok: Dr. Domahidy András Az Úrnak adunk hálát, amikor egyházunk harminchatodik évét zárjuk le, és szerény kis kőnyomatosunk, az Egyházközségi Tájékoztató, harmincötödik esztendejébe lépett. E tájékoztató beszámol munkánkról, örömeinkről és gondjainkról. Mivel gondjaink olykor általános magyar protestáns gondok is, mint az elöregedés kérdése, a református és evangélikus középiskolák ügye Magyarországon, vagy az erdélyi menekülteké. Tájékoztatónkat nemcsak helybeli híveinknek küldjük szét, hanem azoknak a protestáns lelkészeinknek is szerte a világban, akik igényt tartanak rá. Számadás magunknak, hogyan sáfárkodtunk azzal a néhány talentummal, amit ránkbízott az Isten kegyelme, és reméljük az a számadás talán buzdítás is lehet hasonló kicsiny 304