Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)
Európa
Viszont éppen ezen a mélyponton kellett elhangzani a döntő kérdésnek (ahogy máshol is külföldön az esetleg számukban, vagy hitükben megapadt közösségekben): van-e erős és aktív hit, remény és „köveket mozdító” buzgóság, mellyel egy gyülekezet úrrá lehet nehézségei felett, és nem enged helyet sem a csüggedésnek, sem a bomlásnak? Tud-e könyörögni a Szentlélek éltető erőiért egy új életszakaszon? Tud-e összeseregleni most az Isten karjába fogódzva? — Konfessionális szolidaritásra itt alig számíthatott. Hálára indító emléke marad a nagy szomorúság idején a magyar római katolikus egyház testvéries és bátorító részvéte és több helyi magyar szervezet együttérzése. Mégis, kontinentálisán messzebbre tekintve, kérdések is vetődtek fel: nem morzsolódnak-e fel lassan a kintélő magyarság lelki összetartozásának erői? Megrázkódtatásokra nem reagál-e enerváltan és asszimetrikusan — például arra, hogy a „magyar picike tüzek” közül egy kialszik az Eiffel torony lábánál? Földi támaszként az újrakezdéshez most is Kulifay Imre, a földi határokon is túlról nyújtott segítsége maradt. Ugyanis még az ő „önmagát-nemkímélő” apostolkodása láttán megindult a gyülekezet felé a német evangéliumi egyházak figyelme és testvéri segélyezése. Ez halála után sem apadt el. Mint a Krisztusban való egység nagyszerű kifejezése, erős biztatás ez a reményteljes újrakezdésben. Az istentiszteletek helye a skót reformátusok temploma. Itt Isten kezét kereső híveink és testvéri körre vágyó magyar barátaink meghitt szeretetre találnak. Hálát adunk Istennek azért, hogy közöttünk itt megszólalnak a gyülekezet tagjainak ajkán az imádságok, igeolvasások, bizonyságtételek. Ebben, a lelkipásztorral együtt végzett szolgálatban már húsznál több egyháztagunk vesz részt. Az évenként kétszer megrendezett szeretetvendégségnek is szépszámú gyülekezete van. Asszonykörünk fáradsága és áldozatkészsége csodálatraméltó. A gyülekezet vezetősége szerény lelkészlakást bérelt, amelyben az egyház új központja is helyet talál. Megmozdult egyháztagjaink áldozatkészsége. Nem lehet meghatódottság nélkül említeni a többeknél megtapasztalt buzgóságot, valamint a „szegény özvegyek” két fillérjeit. Örömünkre szolgál, amit Isten útmutatásának is tekintünk, hogy Drótos Árpád lelkésztestvérünk, aki a múlt esztendőben még genfi ösztöndíjasként járt át közénk többször lelkészi szolgálatra, most Párizsban folytatja tanulmányait, és segédlelkészként osztozik közöttünk a munkamezőn. Aldassék Isten e kicsi kezdetért! — azért különösen, hogy létezik e gyülekezetben egy mind szorosabban összezárkózó és 290
