Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Észak-amerikai Magyar Presbiteriánus Gyülekezetek

Egy év elteltével ismét jelentkezünk Whartonból, mint Magyar Presbiteriánus Egyház, azzal a jó hírrel, hogy az 1988-as év eredményesebb volt nálunk. A presbitériumunk megerősödött és ezzel magyar egyházunk továbbra is biztos lábon áll. Egy­házunknak vannak kiváló, jól látó tagjai, őrállói, akik a leg­nagyobb odaadással ápolják azt. Ápolják magyarságukat úgy is, hogy részt vesznek itt-ott a magyar ügyet szolgáló eseménye­ken, gyűléseken, tüntetéseken. A Presbitérium, a Női Kör és a Férfi Kör nagy szeretettel dolgozik egyházunk előmenetelén. Angol nyelvű egyháztagjaink is szorgalmasan járnak templomunkba és szép adományokkal erősítik egyházunkat. Az elmúlt évben 4 egyháztagot fogadtunk be; az egyéni ado­mányok összege is növekedett. Istentiszteleteinket minden vasárnap délelőtt 9:30-kor angol, 11 órakor pedig magyar nyelven tartjuk. Egyházunk gyülekezeti termében minden hónap első vasár­napján ebédet szolgálunk fel és az abból bejött összeget az erdélyi menekült alapra gyűjtjük. A legfőbb és legnehezebb célunk egyházunk létszámának növelése. Legközelebbi fő tervünk a templom melletti gyülekezeti termünk kibővítése, hivatal, lakás, konyha, raktár. Remélhetőleg az építkezést ebben az évben el tudjuk kezdeni. Isten segítségét és áldását kérjük egyházunk támogatóira, építőire és minden tagjára; a Bethlen Naptáron keresztül kívá­nunk minden egyháznak eredményes, áldott esztendőt. WHARTON, NJ Lelkipásztor: Nagymáthé Huba A whartoni (NJ) magyar presbiteriánus egyház egy csoportja a templomban. 241

Next

/
Thumbnails
Contents