Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)
Észak-amerikai Magyar Presbiteriánus Gyülekezetek
vérünk is alaposan kivették részüket a munkából, a gyülekezeti ebédek alkalmával. Gyülekezetünktől továbbra is kikölcsönözték más magyar gyülekezetek azt a csodaszép két és fél órás magyar filmet, ami teljesen Lukács Evangéliuma alapján készült az Úr Jézus életéről. Ez egy amerikai film, ami a Szentföldön lett felvéve és később a hangot magyarra szinkronizálták. Ennek a filmnek Amerikában és Kanadában való terjesztésével, valamint a video változat árusításával, gyülekezetünket bízták meg. Az 1988. évi eddig még külön vezetett anyakönyvünk adatai a következők: egy gyermeket kereszteltünk meg, egy házasságkötés történt és 12 temetés vagy emlékistentisztelet alkalmával hangzott el az evangélium vigasza. Minden áldást az Úr kezéből fogadunk el hálás szívvel. Egyedül Istené a dicsőség! CRESCENT, OH Beszolgáló lp.: Kovács Pál Gondnok: Basa Róbert (614-695-3535). Az egyre fogyó és kis létszámú gyülekezeteinknek a száma, Magyar-Amerikában, sajnos növekszik. Valamikor a Magyar Egyházak alakulásainak kezdetén, volt egy ún. utazó lelkészi szolgálat is. Ennek a szolgálatnak a visszaállítására, megszervezésére egyházkerületeinknek újra gondolniuk kellene. — Belmisszió lenne ez! Megtartatásunkat szolgálná! Több kis, számban és anyagiakban erőtelen egyház életét hosszabbíthatnánk meg... Ezek közé a gyülekezetek közé számít a crescenti egyház is, melynek tagjai az elmúlt évben is hűségesen látogatták a havonként egy alkalommal tartott istentiszteleteket. Többször végzett szolgálatot közöttük nt. Kovács Zoltán Ákos, a ligonieri gyűjtemény kurátora is. A gyülekezet kicsiny köre egyre jobban bezárul. Ez évben is két értékes egyháztagot vesztettek el: Bárki Józsefet és Chillog Elemért. Hűséges, egyházukat mindhalálig támogató és szolgáló presbiterek voltak. Emlékük legyen áldott! LAKELAND, FL Lelkipásztor: Szőke István Ritkán adunk életjelt magunkról. Most az a tény, hogy gyülekezetünk ez év elején volt 30 éves, késztetett beszámolóra. Amikor az amerikai magyar reformátusok szervezett egyházi élete a századik évfordulóhoz ér, 30 év nem nagy jelentőségű. De a floridai letelepülés és egyházalapítás egy második vándorlás eredménye. A gyülekezet nt. Novák Lajos vezetése alatt alakult 1958- ban, a templom nt. Balogh István szervező munkájának ered235