Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Az Amerikai Magyar Református Egyház

A gyülekezet tagjainak istentiszteleti látogatási arány­­száma a tagok kis létszámát tekintve nagyon jó, 40—50-en van­nak vasárnaponként, ünnepeken pedig zsúfolásig megtelik a kis templom. A beszolgáló angol lelkész énekli a magyar zsoltárokat és a közös angol-magyar istentiszteleten egy-egy imádsággal, az Úri Imával és a Hiszekegy elmondásával még a magyarul nem tudók is igyekeznek megmutatni készségüket arra, hogy együtt imádkoznak. Az orgonálási teendőket Harkel Georgiana látja el hűségesen. Az egyház szervezetei: vasárnapi iskola és nőegylet rend­szeresen működnek és hűséggel sáfárkodnak, gyűléseiket meg­tartják és adományaikkal támogatják az egyházat. A férfiakkal közösen rendeznek kolbász-vásárokat, töltöttkáposzta vásáro­kat, bazárt, társas összejöveteleket, kirándulásokat. Reménységgel és hittel tekint a kis egyház népe a 75. jubi­leumi év után az ismeretlen jövendőbe. Isten, aki megtartotta eddig is őket, ígéri, hogy nem hagyja el övéit sohasem. A Roebling, NJ-i templom. 196

Next

/
Thumbnails
Contents