Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)

Az Amerikai Magyar Református Egyház

„Mi Őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcses­séggel intünk és tanítunk azért, hogy Krisztus által minden embert teljességre juttassunk. Ezért fáradozom én is, és küzdők az Ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem. ” (Kol. 1:28-29) Istentiszteleteinket minden hónap harmadik vasárnapján reggel 9:30-kor tartjuk, a Kálvin János Presbiteriánus Egyház Imatermében. Márciusban megemlékezvén a 48-as szabadságharc hőseiről, októberben az 56-os szabadságharcról, istentiszteleteinket a magyar Cisztercita Apátság fogadótermében tartottuk délután négy órakor. Istentisztelet után mindkét alkalommal szeretet­­vendégség volt az Apátság iskolahelyiségében, az összmagyar­­ság részvételével. Húsvétra, Pünkösdre, Új-kenyérre, Új-bori hálaadásra és Karácsonyra megterítettük az Úrnak szent asztalát. Az elmúlt év imádkozva, lelki növekedéssel telt el, hálát adva Istennek, hogy megtartott bennünket. 1988. október 23-án, Új-bori úrva­csorái istentiszteletünkön csendes hálaadással emlékeztünk meg kis gyülekezetünk egy éves évfordulójáról. Persely-kezelő: Gyoergyi-Szabó Ilona. „Legyenkegyelmes hozzánk az Isten, áldjon meg bennünket és ragyogtassa ránk orcáját” (67. Zsoltár 2. v.). LINDEN, NJ Lelkipásztor: Batiz Ambrus Templomunk címe: Free Magyar Reformed Church, 1135 Clark Street, Linden, NJ 07036. Tel.: (201) 925-2864. Istentisz­telet minden vasárnap de. fél 11-től, magyar nyelven. Gondnok Ruszkay László (225 Faitoute Ave., Kenilworth, NJ 07033); algondnok Bőce Áron, pénztárnok Bodnár Ferenc, presbiterek: Hunyady Piroska, Kuchta Éva és Mihály István. Templomunkban a Bethlen Magyar Presbiteriánus Egyház­zal közösen tartjuk istentiszteleteinket — így a két magyar egyház egymásra talált és egymás segítségével halad az Úr által kijelölt úton. Isten hozta őket, és reméljük, hogy így eredmé­nyeink lelkiekben, anyagiakban növekednek. Július 23-án, lelkészünk leánya Monika, házasságot kötött William Corea-val. Esküvőjüket Török István esperes végezte. Minden jót kívánunk az ifjú párnak. Beszolgáló lelkészünk, Batiz Ambrus, júliusban letette képe­sítő vizsgáját. Augusztus 21-én, első alkalommal egyházunk éle­tében, lelkészszentelő istentisztelet volt. Istentisztelet után ünnepi vacsorára hívta a megjelenteket a két gyülekezet. A két főgondnok, Ruszkay László és Kendi Béla, jó kívánságaikat fe-192

Next

/
Thumbnails
Contents