Bethlen Naptár, 1988 (Ligonier)
Dél-Amerika
tagjaink majdnem minden istentiszteleten jelen vannak. Sátoros ünnepeinken ez a szám meghaladja a hatvanat. Karácsonyi és virágvasárnapi istentiszteleteinket továbbra is a perthi evangélikusok St. John templomában tartottuk. A karácsonyin Kemény Péter lelkészünk, a virágvasárnapin a gondnok szolgált, az úrvacsora szent jegyeit mindkét alkalommal a lelkész kezéből vették a hívek, a reformátusok a református, az evangélikusok az evangélikus gyakorlat szerint. Akadályoztatásuk esetén Szombathy János és dr. Orávetzky István presbiterek szolgáltak. A gyülekezet imádsága és aggódása kísérte hűséges lelkésze, Kemény Péter nehéz heteit operációja, kórházbani ápolása és otthoni lábadozása alatt. De nemcsak mi, hívei, barátai és tisztelői itt Perthben. Egymást követték a telefonok, virágcsokrok adelaidai és melbournei híveitől, akiket egy évben négy alkalommal szolgál. Felépüléséért és újra munkába állásáért Istenünknek adunk hálát. A gondnok három hónapig volt egyházától távol. Tíz napot töltött a Szentföldön, öt hetet Magyarországon. A budapesti és vidéki tele templomok az egyházi élet erősödéséről tanúskodnak otthon. Erre egyik bizonyíték, hogy mindinkább előtérbe kerül az egyházi középiskolák ügye. Tudvalevőleg ma nyolc katolikus középiskola működik Magyarországon, egy református, Debrecenben. Evangélikus középiskola nincs. A református és evangélikus hívek két református középiskolát és a budapesti evangélikus gimnáziumot kívánják vissza. Az amerikai és európai protestáns magyar gyülekezetek azzal érvelnek támogatásukban, hogy ha valóban olyan harmonikus az egyházak és az állam viszonya, mint ahogyan azt a hivatalos szervek állítják, úgy erre nem kellene több bizonyíték, mint visszaadni őket a két egyháznak. A protestáns iskolák szelleme, nevelése és oktatása — így szól az otthoniak argumentuma — mindig a haladást szolgálta, fegyelmet és felelősséget oltott diákjaiba, ezért adtak annyi kiváló embert az országnak a történelem folyamán. Ez a fajta protestáns nevelés közel négy évtizede hiányzik az országban, ideje hát és legfőbb ideje, hogy ezt a hiányt pótoljuk, arányosan vegyünk részt, hiszen katolikus testvéreink erősebben kiálltak iskoláik mellett a negyvenes évek végén. Az újonnan felállítandó protestáns középiskolákra szükség van, továbbá a teológusképzés jobb megalapozására, az egyházi munkások utánpótlása érdekében is. Odahaza erősödik a lelkészhiány, idekint Nyugaton úgyszintén. A megüresedett nyugati szószékeket legtöbbször magyarországi vagy erdélyi végzettségű lelkészek foglalják el. Ezzel mi is elszívunk a kevésből. Amikor felszólalunk elvesztett középisko-282