Bethlen Naptár, 1988 (Ligonier)

Észak-amerikai magyar presbiteriánus gyülekeztek

Az egészséget a legtöbb ember természetesnek veszi, sőt olyan sportot is űzhet, mely könnyen okozhat sérülést, de a beteg ember számára az egészség áldás és drága ajándék. Mennyivel másképpen gondolkozik a kórházról egy súlyos beteg mint egy életerős fiatal ember, akinek semmi baja sincs. Ez az igazság fennáll a lelki életben is. Amíg emberileg szólva jól megy dolgunk, nem tartjuk fontosnak a hitéletet, de ha a kereszt meg­nehezedik a vállunkon, milyen hamar térdelünk le imádkozni. A helyzet nagyjából ugyanaz az egész országban mindegyik fele­kezet gyülekezetei között; az egyháztagok száma csökken és a szolgálat több hitet és áldozatot követel. Ezen a ponton mond­hatunk hálát, hogy ebben a gyülekezetben bőven vannak, akik hűségesek, szorgalmasak, akik látogatják az istentiszteletet és részt vesznek a teher hordozásában. Mindég szomorú búcsút venni azoktól, akiket hazahívott az Úr, különösen akkor, ha az eltávozottban kedves barátot és jó egyháztagot veszítettünk el. Az elmúlt jelentés óta eltemettünk nyolc testvérünket, közöttük ifj. Kotán Istvánt és ifj. Basco (Bacsó) Andrást. Ifj. Kotán István évtizedeken keresztül volt a vasárnapi iskola vezetője, édesapja alapító egyháztag volt, és ő gyermekségétől fogva Bibliát olvasó és tanító ember volt (2 Timóteus 3:15). Ifj. Basco András is ebben a gyülekezetben nőtt fel és az egyik legjobb támogatója volt egyházközségünknek. Elköltözött testvéreink emléke legyen áldott, pihenése csendes. Egy fiatal pár esküdött meg templomunkban, négy gyermeket keresztültünk meg, valamint hatan tettek bizonyságot hitükről a konfirmáció alkalmával. Egyházközségünk tisztviselői: Mr. Charles Shandor gond­nok, Mr. William Balog, Sr. algondnok, Mrs. Shirley D. Basile pénztárnok, és Mrs. Helen Herre jegyző. A Nőegylet elnöke Mrs. Mary Yesso, pénztárnoka Mrs. Ethel Zimmerman, jegyzője Mrs. Diane Gaggiani. A Lidia Kör vezetői: Mrs. Rose Kovács elnök, Mrs. Margaret Sarkett pénztárnok, és Mrs. Josephine Staley jegyző. A Vasárnapi Iskola vezetője Mr. Ervin Cross. BROWNSVILLE, PA Lelkipásztor: Jalsó Sándor CLEVELAND, OH Lelkipásztor: Endrei Ferenc Ebben a fegyelmezetlen korban, amelyben élünk, sokan minden erkölcsi értéket megkérdőjeleznek és ezért az emberi társadalom alapjai is megrendültek. Noha sokan a laza er­kölcsök életstílusát vették fel, Jézus Krisztus még ma is azt mondja: ,,Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koroná­ját!” (Ján. Jel. 2:10.) Légy hű az Úrhoz, légy hű a bibliai erköl-207

Next

/
Thumbnails
Contents