Bethlen Naptár, 1988 (Ligonier)
Amerikai Magyar Református Egyház
Isten kegyelméből még él, létezik. A jövőre nézve nem tehetünk mást, mint Istenben bízva tovább menni azon az úton, melyen immár 54 éve jár a windsori egyház népe, szolgálva Isten dicsőségét, egyházunk-magyarságunk javát, tudva jól, hogy csak így várhatjuk továbbra is Istennek megsegítő és megáldó erejét. YOUNGSTOWN, OH Lelkipásztor: Füleki Sándor Gondnok: Mrs. M. Dubos, jegyző: Mrs. P. Carson, pénztáros: Mr. Joe Vince, orgonista: Miss Tilly Tatar. Füleki Sándor lelkipásztor öt éves szolgálatát töltötte be az elmúlt nyáron és örömmel jelenthetjük, hogy a gyülekezet szilárd, lelki élete kiegyensúlyozott és a különböző szervezetek nagy lelkesedéssel végzik kitűzött feladatukat. Minden év januáréban a szervezeti vezetők valamint a presbitérium tagjai összejönnek és egy ízletes vacsora után előíqák az év társadalmi tennivalóit a gyülekezet építésére és gazdagítására. Nagy megelégedéssel mondhatjuk, hogy eddig egy programot sem mulasztottak el, amit az év elején kijelöltek. Sőt, amint az alkalom megkívánta, újabbakat ajánlottak az év folyamán. A vasárnapi iskola a következő feladatokkal járul a gyülekezeti élet gazdagításához: két egyházi ebéd, nyári Biblia iskola, ifjúsági piknik, anyáknapi és karácsonyi program; a Férfi Kör: ,,Ghost” bazár, háromszor készít kolbászt eladásra; a Nőegylet: egy bingó, egy ebéd, bazár, „rummage sale”; Baráti Kör: két ebéd, „Chinese action”. A presbitérium: rendszeresen gyűlésezik, 150-es Club, igazgatja a gyülekezet lelki életét. Az elmúlt öt év alatt sokat tettünk, de munkánk közel sincs befejezve. A lelki megújulás és magyar örökségünk fejlesztése egy állandó folyamat, amelyben az Isten ismerete növekszik és kultúránk nemzedékről nemzedékre halad. Ezt a feladatot igyekszünk itt Youngstownban végezni és ennek a célnak áldozzuk életünket és adottságainkat. Füleki Sándor lelkipásztorunkat felvették az Ashland Teológiai Egyetemre, ahol a Lelkészi Doktorátusra készül. American Hungarian Reformed Church, Youngstown, Ohio. Pastor: Rev. A. B. Füleki. We praise God for His many blessings, guidance and sustaining grace in the life of our congregation. The past year we have laboured with love and a great deal of dedication to create a spiritual atmosphere in which all members find peace and growth in their souls. In the beginning of each year all the department heads and the Elders come together and after a delicious supper they out202