Bethlen Naptár, 1988 (Ligonier)
Amerikai Magyar Református Egyház
A Phoenixi Magyar Református eklézsia Isten oltalmában immáron tizenöt esztendeje él és munkálkodik. Igaz az apostol időtálló bizonyságtétele „...így hát ti is, amikor lelkiajándékokra törekedtek a gyülekezet építését tartsátok szemetek előtt”. Ezek szerint igazolt a phoenixi egyház tizenötesztendős munkatevékenysége. Időben eltéréssel a különböző ajkú, más formátumú keresztyén egyházakat éppen az a hitbeni készség és Isten iránti engedelmes lelkűiét hozta létre, mint a miénket. A gondolatfűzés kapcsán semmi rendkívüliség nem található abban, ha az Isten Leikével Phoenixben a több, mint nyolcszáz gyülekezet mellett 1972-ben megalakult a nyolcszázegyedik. A páratlanság abban a tényben ölt valóságot, amikor közel húszesztendős próbálkozás befejezéseként a szétszórtságban élő magyar lelkek együttes akaratából létrejött a magyar keresztyének eklézsiája, a Phoenixi Magyar Református Egyház. A mindent vállaló és hordozni tudó magyar hívő szívek „magyar szőttese” a phoenixi magyar egyház! A hálátadó gyülekezet 1987. szeptember hó 20-án bensőséggel ünnepelte fennállása tizenötödik esztendejét, amikor mindnyájunk örömére és lelkünk épülésére angol—magyar nyelven Igét hirdetett dr. Harsányi András püspökünk. Az istentisztelet után ünnepi bankett volt, mely alkalommal a velejáró összköltséget jó híveink fedezték. E nemes cselekedet a gyülekezet élni akarását jelenti. A szép bevételt újjonnan választott fiatal gondnokunk Király Frank indítványozó javaslatára adósságunk törlesztési alapjára fordítjuk. E célt szolgálja a tizenötesztendős évfordulóra kiadott „Emlékkönyv”-ből származó bevétel is. A jubileumra elkészült a gyülekezeti terem magyar szőttesekkel, népművészeti értéket képviselő kézimunkákkal való díszítése. Nagyra értékeljük a népművészeti tárgyak ajándékozását és Moser Ottóné szervező-szakértelmű irányító szolgálatát. Nevezetes eseménynek tekintjük az 1987. szeptember 17—21 közötti püspöki vizitációt. Püspök urunk az ünnepi szolgálatán kívül, a szeptember hó 18-án tartott presbiteri gyűlésen beszámolt vizsgálata eredményéről és kiértékelte a felmerülő kérdéseket. Első arizonai útja alkalmából szeretettel fogadtuk a püspök urat és a Főtiszteletű Asszonyt, megköszönve igaz szolgálatát, fáradságát és a jövőbe tekintő tanácsadását. Isten iránti hálával írhatjuk, hogy a nagy távolság ellenére istentiszteleteink látogatottak. A közgyűlés elfogadta a Presbi-190