Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Bay Zoltán: A Kántus köszöntése
1987 95 tihanyi echóhoz”. Csak bámuló elismeréssel emlegethetjük a költőt, aki a nyelvújítás előtt e csodás verssorokat tudta leírni: “Itt a halvány holdnak fényén Jajgat és sír elpusztult reményén Egy magányos árva szív”. Soha el nem évülő, örökre friss, üde sorok. E látogatáskor azon töprengtem, miért intézte Csokonai éppen a “visszhanghoz” ezeket a gyönyörű sorokat? És miért lett ez a vers a debreceni diákok kedvelt éneke? A visszhang válasz, felelet, reakció valamilyen tevékenységre, amit elindítunk. A maroknyi magyarság sok kezdeményezést indított el a világ kulturális életében, aminek visszhangja támadt. Ez alapította meg hírünket a világban. Kértem akkor a debreceni diákságot, mindenki igyekezzék a maga képessége szerint hozzájárulni a magyar kultúrához, adjon valamit, aminek a világ művelődésében visszhangja támad. Most örömmel gratulálok a Kántus vezetőinek és énekeseinek, mert szerepléseiknek szép sikere, visszhangja volt már eddig is és bizton lesz ezután is a világ művelt államaiban. Túrmezei Erzsébet Keresem az embert Keresem az embert, de nincs: nem találom. Megszólítanám, de a szót nem lelem. Szeretni szeretném, s csak bűneit látom. Mellette maradnék, s futok szüntelen. Keresi arcomat, de mindig elrejtem. Beszél velem, de én rá se hallgatok. Egyedül gyötrődik gondban, félelemben. Testvért keres bennem, s testvér - nem vagyok. Krisztusom, töröld el megkötöző vétkem! Segíts levetkőzni önző lényemet! Krisztusom, egyedül Te győzöd le énem. Vezess a testvérhez, hogy - testvér legyek!
