Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)

Nt. Bütösi János: Itt volt a Kántus!

1987

89

Legjobb éneklésük, érthetően, a magyar darabokban volt: Bárdos Lajoséban, aki a századfordulón született, s Liszt Ferencében, aki a XIX. század legnagyobb magyar zeneszerzője”. (Ottawa Citizen, Jacob Siskind, zenei kritikus)

“Berkest Sándor vezető karnagy külön méltatást érdemel. Kontaktusa a kórussal páratlan. Permanens és szuggesztív. A “dirigálás” nem létezik. Csak nagy nevelők tudnak ennyire eszköztelenül, ennyire pozitiven hatni”. (Megyeri György, Montreal)

MIT JELENTETT A KÁNTUSNA KÉZ AZ ÚT?

Amerikai tartózkodásuk utolsó napján hivatalosan ezt üzenték: “Őszintén elmondjuk, hogy mindenütt és mindenki szerető gondoskodással vette körül a delegáció tagjait. Hálásan köszönjük a testvéri fogadtatást”. (Dr. Gaál Botond kollégiumi főigazgatóhelyettes, az út vezetője)

Dr. Tóth Károly püspök így fejezte ki háláját a Magyarországi Református Egyház nevében: “Jólesően hallgattuk a kórus vezetőinek és tagjainak lelkes élménybeszámolóját. Istennek adunk hálát ennek a szép szolgálatnak a lehetőségéért, amelyet a Mindenható gazdagon megáldott”.

Legbővebben természetesen a magyarországi Reformátusok Lapja szól az útról. Főszerkesztője, Komlós Attila, aki végig kísérte a Kántust amerikai útján, öt folytatásban számol be tapasztalatairól. “Csak a meghatottság hangján lehet szólni arról a sok szeretetről”, írja, “amivel az amerikai és kanadai magyarok részesítették fiataljainkat... Azt lehet mondani, hogy szinte kézről kézre adták a Kántus tagjait, s úgy előkészítettek minden egyes találkozást, hogy a körút valamennyi állomásán szinte már régi ismerősként fogadtak bennünket... Családoknál szállásoltak el bennünket és a “szülők” igazi atyai-anyai gondoskodással vették körül a Kántus minden egyes tagját... Rendkívül szoros programot kellett teljesíteni, ám sem a hosszú utazások, sem a szinte mindennapi fellépésük nem merítették ki a 40 énekes fiatalt, a karnagyot és helyettesét, sem orgona-művészünket”.

Berkest Sándor karnagy közéleti csokrot köt legmaradandóbb élményeikből, amikor Bartók sírjának és Kossuth szobrának a meglátogatásáról, New York és Washington városaiban nyert benyomásaikról, a Niagara vízesésről, közéleti és egyházi személyekkel való találkozásokról stb. ír. “Különösen meleg fogadtatásban volt részünk ‘Amerika Debrecenjében’, Clevelandben, ahol a koncertteremben majd kétezer hallgató gyűlt