Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Első Magyar Evangélikus Egyház
1987 275 A kiállítást ünnepi bankett követte, amelyet Mihály Ernő, főgondnokunk nyitott meg üdvözlő szavakkal, majd Szabó Jenő áldomásmesterünk vezette a műsort. A himnuszok éneklése után nt. Szilágyi István, az Első Magyar Református Egyház lelkipásztora mondott asztali áldást. A díszebéd alatt Király Ernő, a híres hegedűs és prímás szórakoztatta vendégeinket. Asztaltól asztalhoz járt és magyar népdalokat játszott. A díszebéd után következett az üdvözlések felolvasása, a vendégek és a kiküldöttek bemutatása. Bemutatták többek között egyházunk volt lelkipásztorának özvegyét, nt. Rúzsa Lászlónét, szomszéd vendég-lelkipásztorainkat, nt. Endrei Ferencet és édesanyját, ft. dr. Nyeste Jánost, nt. Juhász Imrét és feleségét, nt. Bernhardt Bélát és feleségét, nt. dr. Brachna Gábort és feleségét, valamint vitéz Kernes Lászlót, az Egyesült Magyar Egyletek elnökét, aki a clevelandi polgármester, Voinovich György nevében proklamációval üdvözölte a gyülekezetei. Dr. Grabowski János “Assistant Curator of Manuscripts” a “Western Reserve Historical Society” képviseletében hivatalosan is méltatta a kiállítás jelentőségét, majd bemutatta a bankett ünnepi szónokát, özv. Szabó Elemérné Leffler Erzsébetet, aki beszédében angolul szólt az ünnepi közönséghez. “The Bilingual Church’s Struggle: Past, Present and Future” címmel a kétnyelvű templomok nehézségeit ismertette a múltban, jelenben és a jövőben. Ugyanezzel a címmel rendezett előadására október 4-re meghívta a jelenlevőket a Cleveland State University-re, amikor egy film is bemutatásra került. A video film címe: “Urban Turf, Ethnie Soul” — (Etnik lélek a városi környezetben). A filmet nt. Bertalan Imre toledói Özv. Szabó Elemérné, Leffler Erzsébet Jubileumi Szónokunk -1986.