Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)

Amerikai Református Egyház

1987 261 AZ AMERIKAI REFORMÁTUS EGYHÁZBAN NEW BRUNSWICK, NJ Lelkipásztor: Rőczey Barnabás Isten iránti hálával tekintünk vissza az elmúlt esztendőre, mert segített a szolgálatban, a hitben való növekedésben és embertársaink iránti szeretetünkben. Az Ö Lelke vezette gyü­lekezetünk életét, összegyűjtött bennünket vasárnaponként, hogy szent hajlékában dicsőítsük és magasztaljuk szent nevét. Hűséges egyháztagjaink rendszeresen részt vettek az isten­tiszteleteken. Minden egyes alkalommal, amikor összegyűltünk Istent dicsőíteni, megérezhettük az Ö jelenlétét és szíve szere­­tetét. Milyen jó volt hallgatni az Ö igéjének üzenetét, amely a megújulásra buzdított, hogy teremjük az Isten Igéje szerint va­ló megújulás gyümölcseit: a szeretetet, békességet és jóságot. Hálát adunk Istennek azért, hogy élhettünk az úrvacsorái je­gyekkel, amellyel táplálta a mi lelkünket az örök életre. Igyekeztünk hűséges sáfárok lenni. Szívesen hoztunk anyagi áldozatot, hogy egyházunk anyagi gondjait együtt hordozzuk. Segítettünk másokon is, követtük szolgáló Krisztusunk példá­ját. Az esztendő folyamán $10,800 összeget fordítottunk misz­­sziói célokra. Ebből az összegből segítettük közegyházunk új templomot építő gyülekezeteit, a Széchenyi Magyar Iskolát, a helybeli Egyházak Tanácsát, a városi Soup Kitchent, a Bethlen Otthon idős lakóit, a Dél-Amerikai Magyar Református Gyüle­kezetei, a földrengés sújtotta dunántúli templomépületek ki­javítását és a Magyar Református Rádióprogramot. Teológusok és tanulmányaikat tovább folytató lelkipásztorok megsegítésére $2,400-t fordítottunk. A gyülekezetünkben működő szervezetek mindig készek vol­tak segíteni. Köszönetünket fejezzük ki tagjaik és vezetőik hű­séges munkájáért. Gyülekezetünk életéből: a gyülekezetei 24 tagból álló pres­bitérium vezeti, melynek tisztviselői a következők: Borbás László gondnok, Kovács Károly és Bernath Fred algondnokok, Bodó Pál pénztáros, Hance Elizabeth jegyző. Egyházunkon belül mű­ködő szervezeteink: a Nőegylet, a Women’s Guild, a Férfi Kör, az Énekkar, a Jr. Ladies’ Club, a Parent-Teacher Fellowship és az Ifjúsági Kör. Tizenhárom ifjú részesül konfirmációi okta­tásban. A vasárnapi iskolának vagy hatvan tanulója van, aki­ket hét tanító tanít négy tisztviselő felügyelete alatt. Gyüleke­zetünknek 525 tagja van.

Next

/
Thumbnails
Contents