Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Kálvin Egyházkerület
160 BETHLEN NAPTAR őket nagy vendégszeretettel fogadták. Áldott dolog a testvérek találkozása és a tapasztalatok kicserélése. Október hónapban lelkészünk — lelkes bizottság támogatásával — megrendezte az 56-os forradalom 30. évfordulóját a Tomlinson-gimnázium dísztermében. Az ünnepség vendégszónoka Dodd Christopher szenátor és Király Béla szabadságharcos tábornok volt. December 10. és 13. között lelkészünk a Bécsben ülésező Helsinki Konferencia előtt előadást tartott az erdélyi magyar egyházak súlyos helyzetéről. Kiemelte a két püspök teljes behódolását és a lelkészi utánpótlás mesterségesen előidézett, csaknem teljes hiányát. Elhozta magával a magyar bibliákból készített vécépapírokat is. A Ceausescu-rendszer barbár eljárása nagy felháborodást keltett. A nemzetközi sajtó, többek között a Christian Science Monitor, a Voice of America, The Observer, Neue Züricher Zeitung, Die Presse, Frankfurter Allgemeine, West-Ost Nachrichten részéről nagy számmal vettek részt az általa adott sajtókonferencián. Dr. Havadtőy több alkalommal képviselte az erdélyi magyar reformátusok ügyét az amerikai szenátus, a képviselőház és a külügyminisztérium különböző bizottságai előtt is. Ezek mellett tanulmányi felügyelő a Yale egyetem teológiai fakultásán és rendszeresen hirdeti az Igét a Szabad Európa Rádió hullámhosszán. Az Amerikai Lelkészegyesület ligonieri gyűlésén előadást tartott Barth Károly születésének 100. évfordulóján “Barth Kelet és Nyugat között” címen. Isten áldása legyen a Fairfieldi Magyar Református Egyház népén, amely mindezt a munkát lehetővé tette. MANVILLE, NJ Lelkipásztor: Rev. Steven G. P. Strickler The year 1986 has been a year of tremendous growth and change for the Manville Reformed Church. We are a small congregation (67 active members as of December 1985) seeking to be ambassadors of Jesus Christ in our community. During the course of this calendar year we have received 17 new members into our church. This influx of new blood has been accompanied by increased involvement of our parishioners in local mission. Canned goods are collected every Sunday for the local food bank which is staffed by our church one Saturday a month. The Ladies Aid Society provided Hungarian stuffed cabbage for “The Great Supper”, a community-wide supper put on by all eight of Manville’s churches on November 2, which raised