Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Bárczay Gyula: Megújulás - megdermedés - megmozdulás (A magyarországi Református Egyház harminc éve)
1987 129 színvonalának szempontjából nagy jelentősége lenne, ha az egyház legalább egyik elvesztett gimnáziumát visszanyerné. A felsorolt új munkaágak és kezdeményezések megindulási időpontja kétszeresen is igazolja azt a tételt, hogy az egyház hosszú ideig tartó dermedtsége az utóbbi években kezdett csak feloldódni. Az újraéledés jelei egyrészt sűrítetten jelentkeztek a 80-as években, másrészt olyan jelenségekhez kapcsolódnak, amelyek jó része már régóta foglalkoztatja az ország közvéleményét. A népesség elöregedése, az iszákosság, a lelki és személyiségi krízisek, öngyilkosság, az ifjúság veszélyeztetettsége, a családi és házassági életforma válsága, demográfiai problémák — egyszóval a fejlettebb országok társadalmi bajai Magyarországon már jó ideje kiélezett formában mutatkoznak.10 A dermedtségen kívül nincs más felismerhető oka annak, hogy a református egyház csak ilyen nagy késéssel kezd megmozdulni a bajok orvoslására. Ezért, végezetül újra felmerül a kérdés, mi az oka annak, hogy a református egyház, jóformán minden más társadalmi szervezettel és intézménnyel ellentétben, ilyen sokáig maradt meg a dermedtségben? Mi akadályozta a Magyarországi Református Egyházat abban, hogy életereje feléledjen? A távolból szemlélődő számára mindenekelőtt két olyan tényező ismerhető fel, amely bénítólag kell, hogy hasson az egyház egészére. Az állami ellenőrzés és az ÁEEI nyomásának kérdésére nem térek itt ki, mert csak az egyházban magában rejlő okokat vizsgálom. A püspöki hatalom túlsúlya A Magyarországi Református Egyház elvben zsinat-presbiteri rendszerű szervezet. Ez két dolgot jelent: 1. A világi és a lelkészi elem az egyház felépítésében, működési szervezetében és vezetésében egyensúlyban áll. 2. Az egyház minden tekintetben a gyülekezetre épül. A „hatalom" az egyházban a gyülekezeteknél van, az egyházkormányzat tőlük kapja megbízatását és velük szemben felelős azért, hogy a különböző szinten végbemenő demokratikus döntésfolyamat eredményeképpen kialakult egyházi közakarat megvalósuljon. Elvei ellenére azonban a Református Egyház központilag, felülről irányított püspöki egyház lett. Ez részben történelmi örökség. Már az 1948-at megelőző évtizedekben is, bár a törvényesség megsértése nélkül és önkényes intézkedések kizárásával, nagytekintélyű püspökök és főgondnokok túlsúlya határozta meg az egyház életét. Az azóta eltelt közel 40 év alatt az egyház ezt nem korrigálta, nem reformálta meg.
