Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Bárczay Gyula: Megújulás - megdermedés - megmozdulás (A magyarországi Református Egyház harminc éve)
124 BETHLEN NAPTÁR is: a gyülekezet minőségi változása hatja át fokonként az egyházkormányzatot és szervezetét. De ehhez meg kell lennie annak a strukturális lehetőségnek, hogy a bázis hathasson a vezetésre. Ezt a kérdést is illusztrálom egy példával. Az 1984-es „Képes Kálvin Kalendárium" 30—37. oldalain Bartha püspök, az Istentisztelet megújulásáról írva, nagyon kiemeli a gyülekezet fontosságát („az egyházban minden szolgálat terhét a gyülekezetnek kell hordoznia"). A 8 oldalnyi szöveget azonban 10 olyan fénykép díszíti, amely mind Bartha püspököt ábrázolja — és ezek közül is csupán hármon a gyülekezettel kapcsolatos funkcióban. Mi fontosabb az egyházban: a gyülekezet, vagy a püspök? A szolgáló egyház teológiája mindig akkor válik maradi, konzervatív irányzattá, ha kimarad belőle az egyház prófétai funkciója. Ez utóbbin a református gondolkozásban elejétől kezdve azt értették, hogy az egyház az Evangélium fényében nem csupán felismeri önmagán és környezetén a bajokat és hibákat, hanem azok okait is megnevezi és fellép ellenük. Ha az egyház erről eleve lemond, akkor a szolgáló egyház valóban könnyen válik kiszolgáló intézménnyé. Mert tevékenységével ugyan segít a bajok szimptómáinak kezelésében, de ezzel csak saját és a társadalom mindenkori állapotának megszilárdítását segíti, ahelyett, hogy a szükséges változásokat és a fejlődést munkálná prófétai szolgálatával. Jellemző módon a hivatalos tanítás ezt a funkciót az egyház és a társadalom kárára puszta igenléssé stilizálta. Nem más az, mint felhívás a meglévővel való feltétlen együttműködésre. — Egyházi békeszolgálat. A Református Egyház vezető szerepet játszik a Keresztény Békekonferenciában, melyet a legtöbb kelet-európai egyház saját hivatalos mozgalmának tart. Ismeretes, hogy a Keresztény Békekonferencia nagy mértékben függ az illetékes államhatalmak anyagi, erkölcsi és politikai támogatásától. Ez a nyilvánvaló függési viszony sokak számára jogosan teszi gyanússá az ottani egyházak békemunkáját. Ugyanakkor korunk fegyverkezési versenyének egyre növekvő őrültségéhez és egy akaratlanul kirobbantott világpusztítás veszélyéhez viszonyítva a függőség ténye veszít jelentőségéből. A mai világban, meggyőződésem szerint, minden a béke érdekében kimondott szó és kivitelezett tett végtelenül fontos. Ez a megállapítás azonban semmiképpen sem gyengítheti a magyar egyházi békeszolgálattal szemben sem azt az elvárást, hogy a béke mindkét oldalról való veszélyeztetettségét egyaránt felismerje. Azon fog eldőlni a békemunka hitelessége, hogy képes lesz-e az egyház nemcsak a nyugati, hanem a keleti fegyverkezést is őrültséggé nyilvánítani és minden tömegpusztító robbanófejet szállító rakétát megbélyegezni, függetlenül attól, hogy amerikai vagy szovjet gyárban készült-e. Számos jel mutat arra, hogy az újabb magyar református béketeológia igyekszik saját álláspontját érvényes teológiai felismerésekre alapozni és a korábbi egyoldalúságot
