Bethlen Naptár, 1986 (Ligonier)
Kettős Tagság
210 BETHLEN NAPTÁR marad. Hálásak vagyunk a szülők és a kiváló vezetők rendszeres áldozatáért. A 150-es Club kezdetben 100 taggal indult, de a siker és a buzgóság 150-re vitte. Ez év profitját a konyha újjáépítésére fordítottuk. A Baráti Kör minden hónap utolsó vasárnapján gyűlésezik és tevékenységeik a gyülekezet szépítését és kisebb szükségletek behozatalát látják el. Ez évben a Nőegylettel közösen új kályhát vettek a konyhába 2,300.00 dollárért. Nőegyletünk továbbra is gyülekezeti életünk egyik fő oszlopa. Hatáskörükbe tartozik az egyházi ebéd, bazár, sütemény-kiárusítás és ahol segíteni kell, ott mindig jelen vannak. A Férfi Kör szintén tevékeny. Háromszor készítenek kolbászt eladásra, felelősek az anyák napi ebédért és az egyház kisebb méretű karbantartását ők látják el. Az istentiszteletek látogatása bátorító, melyet felemel az énekkar, a Krisztusban összpontosult igehirdetés és az úrvacsora rendszeres kiszolgáltatása. Isten kegyelméből 1986-ban ünnepeljük egyházunk fennállásának 60. évfordulóját, melyre már készülünk és az időnek rendjében jelentést is teszünk. Mindezekért hálát adunk a megtartó Istenünknek, aki erőt ad a lelki szolgálathoz. KETTŐS TAGSÁG WASHINGTON, DC Beszolgáló lelkipásztorok: Bertalan Imre és dr. Harsány! András Szeptembertől júniusig havonta egyszer van magyar nyelvű istentisztelet az ország fúvárosában. Általában minden hónap negyedik vasárnapján tartjuk az istentiszteletet a Wesley Theological Seminary templomában (Oxnam Chapel). Ettől az időrendtől csak akkor van eltérés, ha karácsony, húsvét vagy pünkösd nagyon közel esik a negyedik vasárnaphoz; ilyenkor a negyedik vasárnap kiesik. Mivel istentiszteleteink helye egy teológiai szeminárium temploma, ahol az akadémiai templomi szolgálatok hétköznapokon vannak, a mi istentiszteleteink számára nyitva áll a hagyományos vasárnap délelőtt 11 óra. Rendszeres igehirdetők Bertalan Imre és dr. Harsányi András. Az elmúlt évben dr. Csikesz Tibor, a Wesley szeminárium professzora és dr. Horváth Erzsébet magyarországi lelkész szolgáltak vendég-igehirdetők-