Bethlen Naptár, 1986 (Ligonier)

Kálvin Egyházkerület

144 BETHLEN NAPTÁR forrása mellett és nem merítesz belőle”. Mi magunkra vesszük az intelmet. Készítjük lelkünket az örök életre. A többi azután jön Isten akaratából: erő, egészség, szervezőkészség és szorga­lom. A legszükségesebb anyagiak, ha néha csak az utolsó pilla­natban is, de összejönnek. Templomunk szép. Kossuth Parkunk szükség esetén 5 évre biztosítja a kiadásokat. És ha tíz embert kérünk meg segíteni, harminc jön el helyettük, a vacsorákon, piknikeken, disznóölésnél. Kozma Rózsika vezetésével a Női Kör a munkák oroszlánrészét vállalja. Szeretnénk adni mindenkinek a vidámságunkból, hitünkből és szorgalmunkból. A keresztyéni élet Jézus mennybemenetele óta mindig változó volt.Könnyebben éltünk, majd nehezebben, azután még nehezebben, majd egy kicsit könnyebben. Úgy érezzük, hogy mi most a felfelé Ívelő, szépülő szakaszhoz érkeztünk. Túrmezei Erzsébet: Te adod őket! Hűvös harmat lankadt virágnak testvérre találni Tebenned, megosztani örömöt, terhet. Uram, testvéreimért áldlak! Dicsérlek, mert Te adod őket, a szürkeségbe fényhozókat, az érettem imádkozókat, csüggedésből felemelőket. Te adod áz érettem imádkozókat, csüggedésből felemelőket. Dicsérlek, hogy sose hagysz árván. Testvéri szívek csodahídja ragyogó ívű, szép szivárvány. Rajta mindig angyalok járnak vigasztalva és bátorítva . . . Uram, testvéreimért áldlak. (így leszel áldás c.kötetből)

Next

/
Thumbnails
Contents