Bethlen Naptár, 1986 (Ligonier)
Kálvin Egyházkerület
1986 119 A lelkész még 1984 november-decemberében meglátogatta dél-amerikai magyar református testvéreinket Argentínában, Uruguayban, Paraguayban és Brazíliában, ez év áprilisában pedig a Szentföldet és Egyiptomot járta be. Utazásairól több alkalommal tartott vetítettképes előadásokat az Amerikai Presbiteri Szövetség, az Amerikai Református Lelkészegyesület, valamint saját egyháza és a szomszédos egyházak népe előtt. A lelkész pásztori teendői mellett tanulmányi felügyelő a Yale egyetem teológiai fakultásán, rendszeresen Igét hirdet a Szabad Európa Rádió műsorán, elnöke a Lelkészegyesület Keleti Körzetének, képviseli az erdélyi református testvéreink ügyét az amerikai szenátus és külügyminisztérium különböző fórumain. Június 5-én és július 23-án sajtókonferenciát adott Washingtonban David B. Funderburk volt bukaresti amerikai követ társaságában, amelyen beszámolt az erdélyi magyarok szörnyű helyzetéről és az Erdélybe küldött 20.000 magyar nyelvű biblia sorsáról. A sajtókonferenciákon mintegy 70 riporter és 4 televíziós társaság volt jelen jóformán a világ minden tájáról. Az erdélyi magyarság ügye végre belekerült a világsajtó fókuszába. Tisztelet, hála és dicséret érdemli a fairfieldi gyülekezetei, hogy lelkipásztorának mind belső egyházi, mind nemzetközi munkáját a legnagyobb megértéssel és áldozattal támogatta. Dániel dicsérete Isten neve legyen áldott örökkön örökké, övé a bölcsesség és a hatalom, ó szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt, ó ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. Ó tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság. Magasztallak és dicsőítlek én téged, atyáim Istene. Kr.e. 6. századból