Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)
VII. Evangélikus Világgyűlés - Budapest, 1984
1985 95 — Annának angol „Take and Eat”, nekem magyarul „Vegyétek, egyétek!” adta az éltető kenyeret. Emlékek elevenedtek meg a minneapolisi harmadik EVSz gyűléséről, ahol a maroknyi magyarok részére behirdetett úrvacsorái szolgálaton Dr. Ordass Lajos püspök-elnökkel a magyar csoport mellett vagy 300 más nemzetiségű testvér osztozott a kegyelmi ajándékban. Egyek lettünk a kis közösségben éppen úgy, mint a 12 ezres Budapesti Sportcsamoki tömegben, Megváltónkkal, Krisztussal, aki velünk van a világ végezetéig! 1957-ben büszkék voltunk, hogy a magyar kisebbségi evangélikus egyházunk püspökét, Ordass Lajost választotta a nagygyűlés egyik alelnökének; kétszeres a büszkeségünk most, hogy a budapesti VII. EVSz gyűlése Dr. Káldy Zoltánt, a magyar kisebbségi evangélikus egyház püspök-elnökét választotta meg a következő 5-6 éves terminusra a Világszövetség elnökévé! Isten gazdag áldását kérjük a Világszövetségre és annak új elnökére. önkéntesek egy csoportja a Bethlen Otthonban