Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)
Dr. Vatai László: Arany János - A magyar írók fejedelme
1985 81 avatás, stb.) Az utolsó lépéseknél megbékélt a világgal, de élete szörnyeitől nem szabadult meg. Három művének eddig csak a címét említettük, most rövid analízisükben szeretnénk megmutatni a magyar nép és Arany lelkének a szakadékait. Bennük nyílt fel félreérthetetlenül a mélység. A János Pap Országa, A Nagyidai Cigányok és a Bolond Istók elemzéséről van szó. Feltettük a kérdést: forradalmár volt-e Arany? Petőfi értelmében semmi esetre sem. Szükségét érezte a társadalmi helyzet megváltoztatásának, de csak azért nem indított volna harcot. Nem volt politikus alkat, a közvetlen társadalmi mozgásokon szívesen kívül maradt, annál tisztábban látta a magyar nép lelki, kulturális deformációját. Nemcsak társadalmi változást akart, hanem a sérült magyar létet próbálta eredeti alkatába visszazökkenteni. Pozitív módon — az előnragyar időt megjelenítve — ezért írt eposzt Attiláról és a hunjairól, negative pedig a János Pap Országában ezért mutatta meg a magyar poklot. Nem tartozik igazán művészi alkotásai közé, groteszkül, sután beszél a magyarság kárpátmedencei legnagyobb tragédiájáról: életforma és lelki alakulása a keresztyénség felvétele alkalmával nem szerencsés módon zajlott le. Nem a létét mentette meg a változás, nem erősítette az egzisztenciáját, hanem kiforgatta testi és lelki javaiból, „bennszülötté” tette saját hazájában, Európa közepén. Ezért volt mindig felemás a magyar sors, s ezért lóg most is a lét és nemlét peremén. Félelmetes tétel és könnyen félreérthető. Aranynak semmi baja sem volt a keresztyénséggel, mélyen Krisztusban hívő ember volt. Ezt sugározza egész költészete. A János Pap Országában sem a keresztyénség ellen beszél, hanem a német nép ezzel indokolt és leplezett imperializmusára mutat rá, indulatosan: „Takarónak a veremre / Mint egyéb gazságra, jó lesz / Krisztus szent vallása.” Ennek a nevében törték meg az erejét, ültettek a nyakára ezer évig német rittereket és bárókat, forgatták ki lelki kincseiből, s telepítették tele az országát idegenekkel. Áldozat is, ráadásul, eszköz is lett a Krisztusra hivatkozó hódítók kezén. Ez a magyar átok, a kisiklatott magyar történelem, a magyar szakadék és pokol. Arany ez ellen harcolt, elsősorban nem társadalmi forradalom útján (bár úgy-ahogy abban is résztvett), hanem a lélek, a szellem, a művészet, a betű erejével. A magyar pokol második vetíilete A Nagyidai Cigányok.
