Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)

Csordás Gábor: Az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület elnöki jelentése, 1984

54 BETHLEN NAPTÁR pedig hagyjátok otthon”, de úgy, hogy „jöjjetek, hozzátok kérdé­seiteket, minden kérdést, hogy nyíltan, testvéri őszinteséggel megbeszéhessük azokat”. Ilyen őszinte beszélgetések alkalmával lehetőségünk nyílnék arra, hogy megkérdezzük, hogy azt, amit mostani konferenciánk egyik előadójával, dr. Pungur József test­vérünkkel tettek, akit megfosztottak lelkészi palástjától és nehéz munkával szerzett doktori címétől, hogyan egyeztethetik össze az otthon gyakran hangoztatott emberszeretettel és az emberi jogok emlegetésével? Lelkészegyesületünk, egyházi közösségeink egy-egy ilyen találkozás alkalmával felvethetnék a magyarországi egyházi vezetők előtt a rehabilitáció kérdését. Az elmúlt 25 év folyamán Magyarországon számos közéleti embert rehabilitál­tak. Miért éppen a magyarországi református egyház kivételével? Az amerikai testvér evangélikus egyház ERŐS VÁR című lapjának a legutóbbi számában olvastuk, hogy a budapesti Deák téri egyház egyik presbitere a közelmúltban felvetette a meg­hurcolt Ordass Lajos volt püspök rehabilitálásának kérdését. Amikor a Deák téri presbitériumot felszólították arra, hogy ezt a renitens presbitert rekessze ki sorai közül, a presbitérium nem­csak elutasította ezt a kérést, de a kérelmezővel együtt kérte Ordass püspök rehabilitálását. Nem jött-e el az ideje annak, hogy ez az erkölcsi testület, az Amerikai Magyar Református Lelkész­egyesület az amerikai magyar egyháztestekkel karöltve felvesse a hazai egyházi hatóságok felé a huszadik század legnagyobb református igehirdetője, volt püspöke, dr. Ravasz László rehabi­litálásának a gondolatát? Különösen figyelnünk kell a Trianonban elszakított terüle­teken élő református magyar testvéreink életének a híreit. Kár­pátalján egyre súlyosabb a lelkészhiány, halkul a zsoltár és az imádság. A Felvidéken fellángolóban van a magyarüldözés, egy­házaink keresztje egyre nehezebb. Délvidék, Bácska református magyarsága terheinek a hordozásában éppen úgy, mint a dél­amerikai magyar misszió lelki és anyagi nehézségeinek a meg­oldásában részt kell vennünk. De különösen sokat kell imádkoz­nunk és dolgoznunk Erdélyben végveszélyben élő hittestvérein­kért és egyházainkért. Ennek a rövid beszámolónak a keretében hadd említsek meg egyetlen dolgot. El kell mondanunk nyugat­német, svájci és holland testvéreinknek és a Református Világ­­szövetség vezetőségének, akik ládaszámra küldenek magyar nyel­vű bibliát erdélyi testvéreinknek, hogy ezek a bibliák legtöbb esetben nem kerülnek az Igére szomjuhozó reformátusok kezébe.

Next

/
Thumbnails
Contents