Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)
Csordás Gábor: Az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület elnöki jelentése, 1984
54 BETHLEN NAPTÁR pedig hagyjátok otthon”, de úgy, hogy „jöjjetek, hozzátok kérdéseiteket, minden kérdést, hogy nyíltan, testvéri őszinteséggel megbeszéhessük azokat”. Ilyen őszinte beszélgetések alkalmával lehetőségünk nyílnék arra, hogy megkérdezzük, hogy azt, amit mostani konferenciánk egyik előadójával, dr. Pungur József testvérünkkel tettek, akit megfosztottak lelkészi palástjától és nehéz munkával szerzett doktori címétől, hogyan egyeztethetik össze az otthon gyakran hangoztatott emberszeretettel és az emberi jogok emlegetésével? Lelkészegyesületünk, egyházi közösségeink egy-egy ilyen találkozás alkalmával felvethetnék a magyarországi egyházi vezetők előtt a rehabilitáció kérdését. Az elmúlt 25 év folyamán Magyarországon számos közéleti embert rehabilitáltak. Miért éppen a magyarországi református egyház kivételével? Az amerikai testvér evangélikus egyház ERŐS VÁR című lapjának a legutóbbi számában olvastuk, hogy a budapesti Deák téri egyház egyik presbitere a közelmúltban felvetette a meghurcolt Ordass Lajos volt püspök rehabilitálásának kérdését. Amikor a Deák téri presbitériumot felszólították arra, hogy ezt a renitens presbitert rekessze ki sorai közül, a presbitérium nemcsak elutasította ezt a kérést, de a kérelmezővel együtt kérte Ordass püspök rehabilitálását. Nem jött-e el az ideje annak, hogy ez az erkölcsi testület, az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület az amerikai magyar egyháztestekkel karöltve felvesse a hazai egyházi hatóságok felé a huszadik század legnagyobb református igehirdetője, volt püspöke, dr. Ravasz László rehabilitálásának a gondolatát? Különösen figyelnünk kell a Trianonban elszakított területeken élő református magyar testvéreink életének a híreit. Kárpátalján egyre súlyosabb a lelkészhiány, halkul a zsoltár és az imádság. A Felvidéken fellángolóban van a magyarüldözés, egyházaink keresztje egyre nehezebb. Délvidék, Bácska református magyarsága terheinek a hordozásában éppen úgy, mint a délamerikai magyar misszió lelki és anyagi nehézségeinek a megoldásában részt kell vennünk. De különösen sokat kell imádkoznunk és dolgoznunk Erdélyben végveszélyben élő hittestvéreinkért és egyházainkért. Ennek a rövid beszámolónak a keretében hadd említsek meg egyetlen dolgot. El kell mondanunk nyugatnémet, svájci és holland testvéreinknek és a Református Világszövetség vezetőségének, akik ládaszámra küldenek magyar nyelvű bibliát erdélyi testvéreinknek, hogy ezek a bibliák legtöbb esetben nem kerülnek az Igére szomjuhozó reformátusok kezébe.
