Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)
Csordás Gábor: Az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület elnöki jelentése, 1984
1985 51 AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS LELKÉSZEGYESÜLET ELNÖKI JELENTÉSE, 1984 Főtiszteletű és Nagy tiszteletű Közgyűlés, Kedves Vendégeink, Évről évre visszatérő ligonieri lelkészkonferenciánk megnyitó ülésszakának egyik állandó program pontja a Lelkészegyesület elnökének a jelentése. Jelen közgyűlésünk meghívóját 175 amerikai és kanadai magyar református és evangélikus lelkésznek küldtük ki, az előzetes meghívót ezenkívül júniusban még 25 európai és délamerikai lelkésznek postáztuk. Az ország távolabbi pontjain, a világon szétszórtan élő és szolgáló, nyugalomba vonult vagy amerikai szolgálatban lévő testvérek részére ez a meghívó az egyetlen összekötő kapocs amerikai és kanadai egyházaink életével. Erről ír Szigethy Béla nyugalmazott lelkész a távoli Washington államból: „Kellemes meglepetés volt számomra a lelkészegyesületi gyűlés meghívója, majd programja. Évek óta nem kaptam ezt. Úgy látszik, ebben az évben a végekre is eljut mindenüvé a meghívó. Köszönöm, mert bár a távolság és az azzal járó költség miatt nem tudok elmenni Ligonierba, szeretném tudni, hogy mi történik egyházainkban.” Több hasonló levél érkezett Amerika, Kanada és a világ több más pontjáról. Református Lelkészegyesületünk az országos konferenciák között terjedő időben körzetekben munkálkodik. Néhány mondatban hadd ismertessem a lelkészi körzetek munkáját a keleti tengerparttól nyugat felé haladva. Keleti lelkészi körzetünk dr. Havadtőy Sándor elnökletével működik, kéthavonként tartja gyűléseit New Yorkban. A gyűléseken átlagosan 12-15 lelkipásztor vesz részt New York, New Jersey, Connecticut államokból, Pennsylvania keleti részéből és az ország fővárosából, Washingtonból. Egy alkalommal közös gyűlést tartott a körzet a környékbeli római katolikus magyar lelkészekkel. A körzet minden vasárnapi rádiós istentiszteleti szolgálata már a 33-ik éve szolgálja a keleti partvidék magyarságát 90 mérföldes körzetben. Hallgatóságának a számát a rádióállomás 30-35,000-re becsüli. A New Jersey-i lelkészi körzet főleg az újabban érkezett fiatalabb lelkészek továbbképzése céljából alakult néhány évvel ezelőtt. Tagjai rendszeresen találkoznak, előadásokat, tanulmányokat hallgatnak meg. Különösen említésre méltó az az igye