Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)

Bertalan Imre: Dr. Kósa András

1985 283 apja, Kosa Gábor már lerakta az első otthon alapjait, a New Jersey-i Wharton városában, ahol — mint sok más amerikai városban, ahol 40-50 magyar család letelepedett — már volt egy kis magyar református templom. Drága első nemzedék ! Há­zuk még nem volt, de Istennek már házat emeltek, mert nagyon komolyan vették lelkipásztoruk ajkáról a hirdetett Igét: Keres­sétek először Istennek országát és minden más megadatik néktek. Isten elhívó akaratának első jelei akkor mutatkoztak az ifjú ember életében, amikor édesapja az egyház akkori főgondnoka, s lelkipásztora ösztönzésére a bloomfieldi főiskolába küldte. Ab­ban az időben, amikor a szegény magyar bevándorlónak nagyon nehéz volt megszerezni a legszükségesebbet, a mindennapi ke­nyeret, arra lelkesíteni a szülőket, hogy ne bányába, ne gyár­ba, ne gyors kereseti lehetőségre küldjék a serdülő gyermeket, hanem felsőbb iskolába, sőt nevezetesen papi pályára, olyan is­kolába, ahol magyar tanítás is van, merész szó volt ez az áldott emlékezetű lelkipásztor ajkán. Bloomfield ! Hányszor hallottuk a megboldogult ajkáról. Most, reá való emlékezéssel mi vegyük ajkunkra. Lesz-é nem­zedék, amely a feledéstől megmenti az amerikai magyar lelki­­pásztorok egész sorát kibocsátó iskolát és közismertté tegye e szolgálat igazi, elfogultságoktól mentes történetét? Mert a tör­ténelmi igazság az, hogy a magyar nevelői munka negyedszá­zados fennállása alatt több mint hatvan kétnyelvű lelkipásztort adott gyülekezeteinknek. A magyar diákok mind a kollégium­ban, mind a teológián olyan növendékek voltak, akik az ameri­kai diákokra kötelező tárgyakat mind hallgatták, a magyar tár­gyakat pedig nehéz, de örömmel vállalt ráadásul vették, hogy jártasak legyenek előbb a magyar nyelvben és irodalomban, egy­házi történelemben, a magyar nemzet történetében, később pe­dig a teolégiai tárgyakban. A tanuláson túlmenőleg sok más dolguk akadt az ottani magyar diákoknak. Magyar önképzőkört alakítottak, színelőadásokat, vallásos estéket rendeztek, jártak gyülekezetről gyülekezetre, a környék magyar egyházaiban ma­gyar nyári és hétvégi iskolákban tanítottak. Nyári iskola ! — magyar iskola ! Álljunk meg egy pillanatra. Valahol nyomtatásban olvastam egy beszámolót, miszerint New Brunswickon 25-30 esztendővel ezelőtt kezdődött a magyar is­kola. Ez az alkalom emlékeztet bennünket arra, amit sárguló fényképek bizonyítanak, hogy Kosa András és neje az 1920-as

Next

/
Thumbnails
Contents