Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)
Bertalan Imre: Dr. Kósa András
1985 281 A Kanadai Magyar Szövetségnek tíz évig lelkészi társelnöke volt és élete végéig igazgatósági tagja. Legidősebb leánya, Emőke Ronald tanár felesége, két szép serdülő fiú édesanyja. Kadosa fia építésztechnikus, Botond, mint végzett ügyvéd, Torontóban él. Legkisebb leánya, Piroska, aki már Kanadában született, mint orvos munkálkodik Halifaxban férjével együtt. Fejes László jó egészségnek örvendett ez év szeptemberének végéig és készítgette nyugalomba vonulásának körülményeit. Október 2-án érte az első szívroham. Kórházba került, de újabb szívbántalmak érték. A legutolsó végül is pontot tett földi életére. Temetésén 28-án a zsúfoltig megtelt kápolna, a tőle búcsúzó tizenkét lelkipásztor, de még inkább a gyászban megrendült család hirdette, hogy nagytiszteletű Fejes László személye Isten ajándéka volt. Hívő szolgálatának megszűnése pedig mindnyájunk számára veszteség. Búcsúzunk tőle a Krisztusban való feltámadás boldog reménységével. Mező Pál DR. KOSA ANDRÁS 1896-1984 Amikor afelett gondolkoztam, melyik legyen az az Ige, melynek aranyfonalával csokorba kössem Kosa András lelkipásztor 88 szolgálatban gazdag esztendejét, választásom Ezékiel próféta eme szavaira esett: „És ott ültem, ahol ők ültek.” (Ez. 3:15) A jelenet a babilóniai fogságban szenvedő, szétszórtságban élő nép történetéből való. Ezékiel akkor lett Isten prófétája, népe pásztorává, amikor szinte gyermekfejjel sorstársa lett bujdosó népének. Ott ült, ahol ők ültek, a Kébár folyó partján, osztozkodva népe kevés örömében, sok bánatában. A századforduló óta millió és millió magyar került a hontalanság egész világot átszelő Kébár folyóvize partjára. Az öreg