Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)
Bertalan Imre: Emlékezés Ft. Dr. Ujlaki Ferencre
1985 273 volt, mint egy szép napkeltében. Jókedve, öröm vidámsága úgy gyógyított és melegített, ahogy a tavaszi napfény életre kelti a téli hidegben megdermedt ágakat. Szépnek, jónak, Istentől fundáltnak látta az amerikai magyar életformát, azért szolgálta azt egy hosszú életen át tékozló odaadással. Legnagyobb erőforrása az Ige megértése és másokkal való megértetése volt. Személyes jó barátja, Dr. Ravasz László ezt írta róla lelkipásztori szolgálata 50. mérföldkövénél: „Köszöntőm Benned ennek a nemzedéknek nagy igehirdetőjét, aki másoknál többet látott meg az Üzenet titkaiból, s ezért többet is tudott mondani. Amit pedig meglátott belőle, azt pásztori egyéniségével és példaadó életével megpecsételte. Köszöntöm azt az igchirdetőt, akinek szavában a jelenkor, a mai idők kérdései nyernek feleletet, de érzelmi életében a négyszázados magyar kálvinizmus szenvedélye hevít. Köszöntöm a jó és hű pásztort és elnöki szolgálatodban, mint az amerikai magyarság átfogó képviselőjét és első szolgáját.” Amerikai magyarság: írd fel a nevét annaleseidben, de írd fel a szívedben is. Kövesd példáját és vedd át azt formáló életelvként a magad nemzedéke számára. Szerettei, barátai, tisztelői nagy családja, köztük az Amerikai Magyar Református Egyesület 1984. április 29-én a toledoi magyar református egyház templomában délután 4 órakor tartandó istentisztelet keretében ad hálát Istennek mindazért az áldásért, amelv sokakat boldogító életén át érkezett övéihez és az amerikai magyarság nagv családjához. Bertalan Imre Az Amerikai Magyar Református Egyesület elnöke