Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)
Gyülekezeteink a Kanadai Presbiteriánus Egyházban
230 BETHLEN NAPTÁR nek jó kapcsolatai vannak a kormány felé, egyháztagjainknak és általában a magyaroknak sok segítséget nyújtott a bevándorlásoknál, feleségével, Máriával együtt. A Bocskai Férfi Kör elnöke, Balog Mihály algondnok lemondása után, újra v. Sebő Ernő lett. A Bocskai Kör egyházunk kultúrális tevékenységét irányítja. Évente megrendezi a március 15-i ünnepélyt, mely mindig nagy közönséget vonz. Irodalmi esteket rendez. Megrendezte a Körösi Csorna Sándor Emlékünnepélyt, a nagy tudós születésének 200. évfordulója alkalmából. Ebből az alkalomból Bagossy László hűséges egyháztagunk vetített képes előadásban mutatta be Körösi Csorna Sándor életútját. Kossuth Hallunk helyet ad közös magyar megmozdulásoknak. Termünkben gyakorol a Vadrózsa Tánccsoport, mely karöltve a Batók Tánccsoporttal, megrendezte a Nyugat Kanadai Magyar Néptánc Fesztivált. November 13-án a Szabadságharcos Szövetség tartotta nálunk Tollas Tibor Irodalmi Estjét. Külön említésre méltó a Lexikon Alapítvány megalakulása Kossuth Haliunkban. Bagossy László már három éve dolgozik e valóban páratlan munkán, mely felöleli nemcsak a magyarországi, hanem különös hangsúllyal a világ minden részére szétszóródott magyarság szellemi, művészeti, tudományos stb, alkotóit és alkotásait, mely az utókor számára maradandó forrásmunkát, tájékoztatást ad a magyarság jelen koráig. Az Alapítvány 70 taggal indult meg. Az első kötet megjelenése egy-két éven belül várható. A Reformációt 1984-ben is méltó keretek között kívántuk megünnepelni. Vendéglelkészünk Dr. Harsányi András volt, aki feleségével, Gitkával, néhány napot töltött Calgaryban. Dr. Harsányi András hirdette az Igét a vasárnapi istentiszteleten és részt vett az úrvacsora kiosztásában. Istentisztelet után ünnepi ebédünk volt rövid programmal; utána pedig Dr. Harsányi András beszámolt az ökumenikus mozgalom jelen helyzetéről. Vasárnapi iskolánk több tanítóval szépen működik. Vezetője Kövér Tihamérné, aki még azzal is növeli népszerűségét, hogy angol-születése ellenére szépen megtanulta nyelvünket. A Lorántffy Zsuzsanna Női Kör szépen végzi egyházfenntartó szolgálatát. Elnöknő: Papp Józsefné, alelnöknő: Bondár Mária, jegyző: Dr. Simon Andrásné, pénztáros: Szarka Tilda. Rendezvényeik közé tartoznak: két bazár, szeretetvendégség, a vasárnapi iskolások felkarolása, beteg- és kórházlátogatás stb. 1983 végével, arra az évre, 12,881.32 dollárt adtak át az egyháznak. Bensőséges zártkörű ünnepség keretében Dr. Harsányi András, a Johannita Rend egyik al-kommendátora, mint tiszteletbeli lovagokat beiktatta a Rendbe Nt. Göndöcz Kálmán lelkészt, Bondár Lászlót, Joó Andrást és v. Sebő Hubát. Korábban, Európában lettek beiktatva v. Sebő Ernő és v. Sebő Szabolcs. Ez újabb beiktatásokkal létrejött a Johannita Rend magyar tagozatának a Calgary-i csoportja.