Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)

Amerikai Magyar Református Egyház

1985 197 WINDSOR, ONT., CANADA Lelkipásztor: Nagy György Gondnok: Török Ernő. Lélekszám: 90 úrvacsorával élő tag. A windsori egyház szép példája annak, hogy kis lélekszámú gyüleke­zet is élhet buzgó egyházi életet. Az immár 51 éve fennálló egyházközség, bár számban nem szaporodott, de a gyülekezet népének múlt éjvi egyházi tevékenysége kitartó, szorgalmas és példamutató volt, lelki-anyagi fellen­dülés jeleit mutatta. Istené legyen ezért a hála és magasztalás. Egy ilyen megszabott terjedelmű jelentésben szinte lehetetlen részletesen bemutatni egy egyház életét-munkáját. Ezért egyházközségünk múlt évi tevékenységé­nek sorozatából csak egy néhányat sorolunk fel: Istentiszteleteinket minden vasárnap és ünnepi alkalommal megtartottuk. Istennek hála, a látogatott­ság nagyon jó. Még a nyári időszakban is, amikor rendszerint lelanyhul az egyházi élet, átlagosan 40-en jöttek el az Ür hajlékába. A kegyelmi jelek kiszolgáltatására 6 alkalommal terítettük meg az Ür asztalát. A lelkipász­tor természetesen a kórházban fekvő vagy a templomba eljönni nem tudó betegeknek, öregeknek is kiszolgáltatta az úri szent vacsorát. Konklúzió­képpen elmondhatjuk: gyülekezetünk tagjai, többségükben már nem fiatalok, az életkorukból adódó nehézségek, a viszonylagos szétszórtság stb. elle­nére növekvő számban gyülekeznek Isten házában, jönnek el az Isten színe előtt való testvéri találkozások alkalmaira. Szép számmal jönnek el asz­­szonytestvéreink a kedd esténként megtartott bibliaórákra is, amelyet csi­­gatésztakészítéssel kötnek egybe. Ezeken az áldott alkalmakon az énekelni nagyon szerető asszonyaink a lelkipásztorral együtt gyakorolgatják énekes­könyvünk nehezebb vagy ritkábban énekelt énekeit. A templom, tatarozása

Next

/
Thumbnails
Contents