Bethlen Naptár, 1984 (Ligonier)

Bertalan Imre: Dr. Irányi László püspök köszöntése

62 BETHLEN NAPTÁR gokat akarnak elvitatni az egyéntől és a keresztyén közösségtől, amelyek mindnyájunk közjava. Az egyetemes keresztyén igazsá­gokat ma már együtt kell képviselni és érvényre juttatni. Ez azt jelenti, hogy igyekeznünk kell megkeresni mindazt, amit közösen hihetünk, és főleg cselekedhetünk. Más szóval elérkezett annak az ideje, hogy az ökumenikus szolgálatokat pontosan megfogal­mazzuk és feltérképezzük. Ez már maga is közös feladat. Ha ezt elvégezzük és az itt- és ígylétrinkből reánk háruló feladatokat vállaljuk, akkor a szétszórtságban is felmérhetetlen áldások for­rása lesz az egyetemes keresztyén Anyaszentegyház, és az Ige szavával szólva ,elhiszi a világ’, hogy Isten küldött bennünket. ígv lehet az egymást már elfogadni tudó keresztyén felekezetek kö­zössége azzá, aminek Krisztus szánta az élet savává, ízét vesztett magyar életünk megízesítőjévé....” Az erdei istentisztelet protestáns cserkészei

Next

/
Thumbnails
Contents