Bethlen Naptár, 1984 (Ligonier)
Gyülekezeteink a Kanadai Egyesült Egyházban
1984 225 augusztus hónapokban reggel kilenc órakor. Nagyobb részt csak az idősebb korosztályhoz tartozók látogatják az istentiszteletet. A város turista jellegénél fogva, nem engednek gyáripart építeni, így a bekölözés nagyon csekély, de ennek ellenére mégis találkozunk újabb magyar arcokkal, de ezeket már a marxista ateizmus nevelte, és ők már nem érdeklődnek sem a magyarság, sem a lelki élet felől. A gyülekezetnek van Nőszövetsége, akik évente kétszer, ősszel és tavaszszal kulturális programmal kávé és tea estéket rendeznek, hogy a gyülekezeten kívül élő magyarokat is megkíséreljék bekapcsolni a gyülekezet életébe. Az istentisztelet után a lelkész felkeresi a kórházban levő betegeket. PORT COLBORNE, ONT. Lelkipásztor: Fejes László Gondnok: Boda István. Ez az esztendő is a szokásos gyülekezeti mukával telt el. Istentiszteleteinket minden vasárnap reggel megtartottuk, és az Űr asztalát hatszor terítettük meg a bűnbánók számára. A gyülekezet asszonyai szorgalmasan munkálkodtak a Lorántffy Zsuzsanna Nőszövetség keretében. Két gyülekezeti vacsorát rendeztek, és ezen kívül július negyedik vasárnapján résztvettek a Multicultural Association által rendezett nemzetiségek napján, a többi nemzetiségekkel együtt a Lackeview — Konoll Parkban tartott fesztiválon, ahol A lelkészcsalád, Port Colborne, Ontario.