Bethlen Naptár, 1984 (Ligonier)

Ábrahám Dezső: A hatvan éves Amerikai Magyar Református Egyház

1984 143 A hatvan éves Amerikai Magyar Református Egyház Hatvan éves jubielumához érkezett el a régebben Független­nek nevezett, ma Amerikai Magyar Református Egyház néven ismert egyházunk az 1984-ik esztendővel. Hatvan esztendő: mi­lyen rövid és mégis milyen sok történelmi eseménnyel teljes idő szállt el felettünk. Az első világháború után azzal a gondolattal indult el a Független Egyház, hogy a szétdarabolt és több egy­háztestben élő magyar reformátusságot össze kell fogni, és az itt élő nagy protestáns felekezetek támogatása nélkül „önálló, önfenntartó, saját hitvallásaink, szokásaink és törvényeink alap­ján élő magyar református egyházat” kell formálni. Megalakult az „önálló amerikai magyar református egyház” 1924. december 9-én Duquesne, PA-ban. Csak hét egyház képviselői jöttek ösz­­sze, de a lelkesedés felejthetetlen volt, s ma már négyszeresre nőtt az egyházak száma. A cél még mindig nem valósult meg, és az Amerikai Magyar Reformátusság egységéért dolgozni és imádkozni a legfőbb feladatunk ma is. Az öröm mellett szomorúság is vegyül az érzelmekbe, mert az elmúlt évben szakadt ki az egyháztestből az Akroni egyház. Most, amikor annyi felekezet van Amerikában, minket magya­rokat is több csoportra osztott a sors, van Krisztus Egyesült Egy­háza Magyar Egyházkerülete, van a Presbiteriánus Egyháznak Magyar Konferenciája, van a Holland Református Egyháznak magyar egyházi csoportja, van a Déli Presbiteriánusokhoz tarto­zó magyar református egyház Floridában, van teljesen független egyház is, fájdalmas, hogy éppen ezt az időt választotta az Ak­roni egyház arra, hogy egyházszakadás révén újabb felekezettel szaporítsa a már amúgy is sok részre tagolódott ősi Magyar Re­formátus Egyház amerikai ágát. Az 1984-ik év tehát legyen Isten előtti hálaadás és buzgó fohászkodásnak az esztendeje, amikor a múlt áldásaiért leboru­lunk a Mindenható előtt, és a jövőbe tekintve kérjük, hogy gyó­gyítsa sebeinket és kötözgesse be vérző szívünket, s munkálja az AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSSÁG EGYSÉGÉT. Közös amerikai magyar céljaink szolgálatára készen szeretet­teljes köszöntéssel marad: Ábrahám Dezső, püspök

Next

/
Thumbnails
Contents