Bethlen Naptár, 1983 (Ligonier)
Kálvin Egyházkerület
92 BETHLEN NAPTÁR Köszönjük Tóth Károly jegyzőnek sok szolgálatát, részvételét gyűléseinken és látogatásainkoné valamint minden szolgálatát, melyet páratlan hűséggel végez egyházáért. Köszönjük a hívek egyházszeretetét és fenntartási adományait. Egyházunk ünnepélyes keretek között ünnepelte lelkipásztora helyi 25 éves szolgálatát. SOUTH NORWALK, CT Lelkipásztor: Szabó Zoltán Egyházunk fennállásának 90-ik évébe léptünk. Folynak az előkészületek az 1983. áprilisi ünnepség-sorozat megrendezésére. Hálatelt szívvel tekintünk vissza a kezdettől eddig megtett útra, és a jó Isten kegyelmében bízva erős hittel és bizodalommal haladunk tovább Isten országa építésének útján. Gyülekezetünk csoportjai odaadó, hűséges munkájukkal támogatják egyházukat. Az 1980-ban első alkalommal megrendezett sorsolással egybekötött bál szép eredményén felbuzdulva egyházunk tagsága még buzgóbban munkálkodott a második sorsolás sikeressé tételén, felülmúlva az előző évi eredményt. Októberben mindkét istentisztelet keretében Idősebb Ifjúsági Egyletünk tagjai szolgáltak, Reformáció vasárnapján pedig a presbiterek. Nagysikerű szüreti bált rendezett a Férfikor. Novemberben az évi bazár előkészítése és levezetése foglalta el tagjainkat. A sok fáradozás rekord eredményt hozott. Decemberben csoportjaink karácsonyi összejövetelei voltak kedves alkalmak. A karácsonyesti gyertyafényes istentisztelet az énekkar, ifjúsági csoportok és vasárnapi iskolánk részvételével örvendező, hálaadó megnyilvánulása volt az emberi léleknek Isten kegyelméért, melyet Szent Fiában küldött nekünk. Januárban tánccsoportunk nagy sikerrel szerepelt a New Yorkban rendezett Pontozó-n. Az újonnan megválasztott és beiktatott tisztviselők és presbiterek számára gyülekezeti ebéd volt. Március 15-én megemlékeztünk az 1848-as szabadságharc hőseiről szép műsor keretében. A város polgármestere az istentisztelet keretében nyújtotta át kiáltványát, melyben március 15-t magyar nappá nyilvánította. Böjti összejöveteleinket ifjúsági csoportjaink színdarabjai és Jézus szenvedéseit és feltámadását megelevenítő színes filmek váltották egymást. Az anyák tiszteletére az Idősebb Ifjúsági Csoport rendezett ebédet, mely szép haszonnal is járt. Apák napján a Nőszövetség készítette az ebédet. A Tánccsoport szép sikerű előadását tekintette meg a lelkes közönség. Nyári iskolánkban 33 gyermek és felnőtt vett részt. Júliusban és augusztus elején a csoportok és az egyház piknikjén örvendeztünk együtt. Mindezeken felül egyházi csoportjaink rendszeres tevékenységei: sütemévásárok, különböző előadások, műsorok, a rendszeres gyűlések állandó folyamata nagyban hozzájárult a keresztyén közösségi szellem ápolásához.