Bethlen Naptár, 1983 (Ligonier)
Kálvin Egyházkerület
1983 91 Köszönöm az egyház tisztviselői és tagjai imádságát és anyagi támogatását, valamint mindenki segítségét, aki meghallotta hívó szavunkat. A végzett munkáért hálát adunk megtartó Istenünknek. ROSSVILLE, NY Lelkipásztor: Dr. Vitéz Ferenc Gondnok: Tóth Kálmán A rossvillei Magyar Református Egyház, számban kis volta ellenére is, sikeresen túlélte az 1981-ik esztendőt. A hívek a tőlük megszokott hűséggel ragaszkodnak egyházukhoz, bőségesen adakoznak, és örömmel jönnek istentiszteleti alkalmainkra. Egyetlen gátló körülmény volt csupán: az utcát alagcsövezték és új burkolattal látták el, ennek következtében hosszú ideig nem lehetett megközelíteni a templomot. Most, hogy minden elkészült, az utca megszépült templomunk előtt, kellő parkolóhely áll rendelkezésre. 1981 folyamán, Istennek hála, senki sem halt meg, így létszámunk két testvérünk elköltözésével 17. Az év folyamán volt 17 alkalommal istentiszteletünk, átlag 11 személy volt jelen. Ürvacsora hat alkalommal volt, átlag 12-en voltak jelen. Látogatás és kórházi látogatás 20 alkalommal volt, ebből családnál 11, kórházban 9, egyháztagoknál 20, nem egyháztagoknál 14. A látogatást Tóth Károly végezte, több alkalommal a lelkipásztorral együtt. A betegek részére minden alkalommal jókívánságot kifejező kártyát is küldtünk. Egyházunk pénztári jelentése a következő: áthozat 1980-ról: $6,511.37. Bevétel 1981-ben $1,846.68. Összes bevétel 1981-ben $8,358.05. Kiadás 1981- ben $1,453.65. Maradvány 1981. december 31-én $6,904.40. Köszönjük Tóth Sándornak és családjának a templomkert gondozását, az asszonyoknak a templomtakarítást és az úrvacsorái edények tisztántartását.