Bethlen Naptár, 1983 (Ligonier)

Kálvin Egyházkerület

90 BETHLEN NAPTÁR A Férfikor Kuglizó csapata ez évben is sikeresen működött. Hetente egyszer találkoztak. A lelkipásztor 1981-ben is beszolgálta a Rossville-i egyházat havonta két alkalommal. Igét hirdetett Clevelandban és Los Angelesben. A Reformátusok Lapját — 13 éven át — 1981. június végéig szerkesz­tette. A Keleti Egyházmegye tavaszi gyűlésén esperessé választotta. A Kálvin Egyházkerület ligonieri gyűlése helyettes püspökké válasz­totta a lelkipásztort, valamint a helyi lelkészegyesület elnökévé választotta. Részt vett a helyi közös nagypénteki istentiszteleten, több alkalommal hirdetett igét a helyi öregek otthonában. Részt vett az egyházmegye, az egyházkerület gyűlésein és az év júniu­sában részt vett a General Synod Rochester, NY-ban tartott gyűlésén, mint a Kálvin Egyházkerület képviselője. Jelentésem végén köszönetemet fejezem ki Hlavaty Elemér volt gondno­kunknak, valamint Koy József új gondnoknak, aki az év tavaszától kezdve vette át a gondnoki teendőket. Köszönetemet fejezem ki Kish Ferenc presbiterünknek, volt orgonistánk­nak, aki sok éven át orgonistája volt egyházunknak ez év október 1-ig. Kö­szönöm az egyházfi, Földi János szolgálatát. Itt írásban is köszönetünket fe­jezzük ki Drotár Jánosnénak az új amerikai zászlóért, melyet leánya eskü­vője alkalmával ajándékozott egyházunknak. Az 1982. évi konfirmációs osztály

Next

/
Thumbnails
Contents