Bethlen Naptár, 1983 (Ligonier)
Csanádi Imre EGY HAJDANI TEMPLOMRA Nádfödeles pajta, sár-alkotmány lehetett, mégis szentegyháznak ékesen neveztetett; áldott áhítatra, magába fogadta a kis gyülekezetét. Taposott jobbágyok, német elől szököttek, török sarcát sinylők, „e szent helyre feljöttek,” bocskorban, mezítláb, szomjúhozva itták próféták mit hirdettek. Testben szakadozva, szabadulva gályákról, szólt hatalmas szóval toprongyos prédikátor; gátakat sodort már válaszul a zsoltár, zúgták mint erős tábor. Idáig lopódzott, itt talált lakozásra napnyugati Kálvin tilalmas tanítása; kert alatt toportyán, harsant égő portán tatár ló vonítása. Dűlt itt pőre átok pápás álnok urakra, Antikrisztus-nyája pilises tar papokra, aranyozott, fényes, bálványos-tömjénes palota-templomokra. Mi más hajlék volt e: puszta négy fal, tapasztott, tojáshéj, akárki melyet földbe taposhat, hadak tengerében rút sajka, törékeny, tárgya minden gonosznak. Mégis megtartódat benne becsüld, magyarság, ország lappangott itt, mikor nem vala ország; ő árváit Isten vezérelvén hitben, lett Bástya és Bátorság. Két vad pogány melyet zúzott-facsart mint sajtó, nép dacolhatott itt, zsidók jaját sóhajtó, helvét tant citáló, magára találó, térdet-fejet nem hajtó.
